Ez lehet az első európai ország, ahol legalizálják a kannabiszt
Luxemburg drogtörvényeik enyhítésére kérte szomszédait, egészségügyi minisztere, Etienne Schneider pedig megerősítette, hogy a kannabisz termesztésének és fogyasztásának legalizálása az ország tervei között szerepel, írja a The Guardian.
A tervek szerint a 18 év felettiek két éven belül szabadon juthatnak majd hozzá rekreációs célokból a növényhez, az állam pedig kannabisz-ügynökségen keresztül szabályozza majd annak termesztését és forgalmazását. Valószínű, hogy a külföldi állampolgárok nem vásárolhatnak majd, hogy így előzzék meg a drogturizmust, az otthoni termesztés szintén tilos lesz, a 12 és 17 év közöttieket pedig 5 gramm marihuána birtoklásáért nem büntetik, az új törvényt megszegők viszont az eddigieknél súlyosabb büntetésre számíthatnak. A részletes törvénytervezetet az év folyamán teszik közzé.
Orvosi célokból eddig is legális volt a kannabisz fogyasztása Luxemburgban, a szórakozás céljából birtokolt kis mennyiségű szert szintén tolerálták, akárcsak Hollandiában, ahol a hatóságok bizonyos mennyiségig szemet hunynak a „coffee shopok” forgalmazó-tevékenysége felett.
Eddig Kanada, Uruguay és 11 amerikai állam legalizálta a rekreációs célokra használt marihuánát.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni