Magyarok Kenyere: összeöntötték a Kárpát-medencei gazdák által adományozott búzát


-A A+

Mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze eddig Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program keretében, amelyet a  gazdák rászoruló gyermekek részére adományoztak. A kezdeményezés sikerének titka a gazdák jövőbe vetett hite – mondta a magyar Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Veszprém megyei Nemeshanyban.

Farkas Sándor hozzátette: a 19 megyéből és 12 határon túli régióból gyűjtött adomány több mint 80 ezer anyaországi, valamint határon túl élő rászoruló gyermek egészséges táplálását biztosítja majd. Mint fogalmazott, a Magyarok Kenyere program „úgy gyűjt egybe minket, ahogy a kenyér tisztelete összefogja a magyarokat, kifejezve a világban élő magyarság egységét”. A búza gyűjtése augusztus végéig folytatódik.

Az államtitkár kiemelte: a közelgő ünnep, augusztus 20. egybeköti a búzaaratás végét, az államalapítás ünnepét és István király szentté avatásának évfordulóját. Úgy vélte, a Magyarok Kenyere program méltó módon készíti elő Szent István napját, ami a magyarság egységének ünnepe. Farkas Sándor kitért arra, hogy Magyarország természeti adottságainak és a gazdák szorgos munkájának köszönhetően 5 millió tonna búzát takarítottak be 1 millió hektárról, amely biztosítja a hazai szükségleteket, emellett exportra is jut belőle.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Magyarok Kenyere program 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült. A Magyarok Kenyere Alapítvány idén már célul tűzte ki, hogy a nyugati, tengerentúli szórvány magyarságot is bevonja az adományozásba.

Az államtitkár felidézte, hogy 2011-ben, a kezdeményezés indulásakor 10 tonna adományt ajánlottak fel a gazdák, tavaly pedig már 605 tonnát. Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy immár második alkalommal rendezik meg a programot Nemeshanyban, mely szavai szerint az összmagyarság ünnepe.

Gergely István, a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumának erdélyi tagja úgy fogalmazott, hogy a megújulás a fennmaradás egyetlen útja, amelyen haladva a Szent Korona népei történelmi átalakulásukat élik. Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy tavaly több mint ötezer gazda vett részt a programban, amelynek célja, hogy minden, magyarok által körülült asztalra jusson kenyér. Jakab István, a Magosz elnöke szerint a kárpátaljai gazdák erejéről ad tanúbizonyságot, hogy a nagy nélkülözés ellenére sikerült összegyűjteniük 100 tonna gabonát.

Az ünnepség a beszédeket követően a búza összeöntésével folytatódott. A búza mennyisége a hónap végére a becslések szerint eléri vagy meg is haladja a tavalyi 605 tonnát.








EZT OLVASTA MÁR?

X