Trump-Johannis találkozó a Fehér Házban: közös nyilatkozatot írt alá az amerikai és a román elnök


-A A+

Közös nyilatkozat aláírásával zárult kedden Klaus Johannis román államfő és Donald Trump amerikai elnök találkozója a Fehér Házban. A dokumentumban az Egyesült Államok támogatásáról biztosítja Románia erőfeszítéseit az állampolgárainak vízummentességet biztosító Visa Waiver programba való felvételére.

A találkozó alkalmával tartott közös sajtótájékoztatón Donald Trump kijelentette, hogy szívesen ellátogatna Romániába. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke elmondta, megtiszteltetés számára, hogy a Fehér Házban fogadhatja Klaus Johannist, aki nagy tiszteletnek örvend.

"Jó munkát végzett. Értesüléseim szerint kampányidőszak következik Romániában, de úgy gondolom, hogy ön boldogulni fog, mert nagyon tehetséges, szereti az embereket" - fogalmazott az USA elnöke, aki hangsúlyozta, hogy az USA romániai megítélése jobb, mint bármikor, és a két ország közötti kereskedelmi forgalom is számottevő. "Sok romániai él itt az Amerikai Egyesült Államokban, sikeres emberek. (...) Olyan emberek, akik szeretik Romániát" - tette hozzá.

Klaus Johannis is kiemelte, fontos számára, hogy ismét találkozhat az USA elnökével, és újfent tárgyalhatnak a két ország közötti kiváló partnerségről. "Az ön vezetése alatt sokat haladtunk előre, és ez a továbbiakban is így lesz. Ez nagyon fontos számunkra, és azt hiszem, jó úton járunk, amiért köszönetet mondok" - fogalmazott.

Trump arról is beszélt, hogy Románia figyelmesen megvizsgálja a Huaweijel kapcsolatos problémát. „Románia ezt teszi” - mondta az amerikai elnök, amikor arról kérdezték, hogy olyan országoknak mint Románia, nem kellene-e megfontolniuk a Huaweijel kapcsolatos üzleti partnerséget, hogy döntést hozzanak az ötödik generációs mobilhálózati infrastruktúra kiépítésére vonatkozóan.

 

Közös nyilatkozatot írtak alá

Klaus Johannis a találkozó után külön sajtótájékoztatót tartott a washingtoni román nagykövetségen. A román államfő bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnökkel közös nyilatkozatot írtak alá, amely alapvető fontosságú a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztése tekintetében.

„Ezt a partnerséget fejleszteni kell minden téren, és a politikai-katonai és biztonsági kapcsolatok kitűnő szintjére kell emelni a gazdasági, valamint az energia - beleértve az atomenergiát is - terén való együttműködést, és más területeket is" - mondta az államfő a Donald Trumppal folytatott megbeszélést követően a Románia washingtoni nagykövetségén adott sajtónyilatkozatában.

Johannis nagyon jónak értékelte az amerikai hivatali kollégájával való találkozót.  "Trump elnökkel nyíltan és pragmatikusan megvitattuk a stratégiai partnerség elmélyítésének és kibővítésének lehetőségeit. Létrejötte után huszonkét évvel ez a partnerség magvas és erőteljes, továbbra is rendkívüli lehetőségeket rejt, amelyeket együtt aknázhatunk ki. Hangsúlyoztam, hogy személyesen továbbra is kiveszem a részem a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség fejlesztéséből" - mondta Johannis.

Az államfő elmondta: közölte amerikai hivatali kollégájával, hogy létfontosságúak a transzatlanti kapcsolatok. "Meggyőződésem, hogy stratégiai partnerségünk továbbra is pozitív eredményeket hoz Románia, az Egyesült Államok és általában a transzatlanti közösség számára" - mondta Johannis.

A román elnök elmondta, hogy megvitatták a gazdasági kapcsolatok alakulását. Johannis rámutatott, hogy ezen a téren többet kell tenni, és ki kell terjeszteni az együttműködést olyan területekre is mint az energia, a kibernetika vagy a védelmi ipar. Megjegyezte, hogy a tárgyalásokon szóba került a Visa Waiver program is, és úgy értékelte, hogy Trump elnököt "nagyon érdekli" ez a kérdés, és meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország szakemberei meg fogják találni a legjobb módszereket e probléma megoldására. 

Klaus Johannis arról biztosította Donald Trumpot, hogy Románia továbbra is az Egyesült Államok megbízható szövetségese és stratégiai partnere marad a régióban, az Európai Unióban és világszerte. Megjegyezte, Trump elnök méltányolta, hogy Románia a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja, és stratégiai beszerzések révén továbbra is teljesíti ezt a kötelezettségvállalását. "Trump elnök megköszönte nekem a hatékony román jelenlétet Afganisztánban, ahol az ötödik legnagyobb résztvevők vagyunk az amerikai erők oldalán" - mondta az államfő.

Ezt tartalmazza a közös nyilatkozat

A Klaus Johannis és Donald Trump által előírt közös nyilatkozat szerint az Amerikai Egyesült Államok támogatásáról biztosítja Románia erőfeszítéseit az állampolgárainak vízummentességet biztosító Visa Waiver programba való felvételére.

A dokumentumban leszögezik, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség elmélyítésével új lehetőségek nyílnak a biztonság növelésére, a fejlődésre és a jólétre, illetve a közös kihívásokkal szembeni hatékonyabb fellépésre.

A nyilatkozat felidézi az 1989-es forradalmat, és kitér Románia NATO-csatlakozásának 15. évfordulójára is. Ennek szövege ugyanakkor leszögezi: mind Románia, mind az Amerikai Egyesült Államok elismeri, hogy az energetikai biztonság nemzetbiztonsági kérdés.

"Hangsúlyozzuk ellenvetésünket az Északi-Áramlat 2 és más olyan projektekkel szemben, amelyek energetikai szempontból függővé teszik szövetséges és partnerországainkat Oroszországtól. Románia földgázforrásai hozzájárulhatnak országaink jólétének növeléséhez, illetve Európa energetikai biztonságának megerősítéséhez" - mutat rá a nyilatkozat.

A dokumentum kitér arra is, hogy a jogalkalmazás és a korrupció elleni küzdelem terén a két ország között fennálló kiváló partnerség alapja az elköteleződés a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás mellett, amelyeket a román nép is támogat.

"Hangsúlyozzuk, hogy a jó kormányzás képezi közös jólétünk és biztonságunk alapját" - olvasható a nyilatkozatban, amelyben a felek elkötelezik magukat a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat megerősítése és a befektetések ösztönzése mellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X