Nyolc holttestet találtak a Dunában a Hableány áldozatain kívül


-A A+

Már nyolc olyan holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatai után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek. Ezt a BRFK szóvivője, Csécsi Soma közölte a 24.hu megkeresésére, amikor arról érdeklődött a portál, befejezték-e már a kutatást, és eddig hány másik holttest került elő.

Az utolsó dél-koreai áldozat utáni keresést a rendőrség a feladat jellegének megfelelő létszámmal és technikai eszközökkel végezte és végzi jelenleg is. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűnés miatt a hatályos jogszabályok szerint körözési eljárást folytat. A hajóbaleset óta a fővárostól délre eső szakaszon összesen 8 holttest került elő, amelyek között gyermekkorú nem volt.

A Hableány sétahajót május 29-én a Margit hídnál süllyesztette el a Viking Sigyn szállodahajó. Fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Heten élték túl a balesetet. 27 áldozatot megtaláltak, azonosítottak. Egy nőt még keresnek. A felkutatása továbbra is folyik.








EZT OLVASTA MÁR?

X