Nem minden tagállam nevezte meg biztosjelöltjét a kitűzött határidőig


-A A+

Nem minden európai uniós tagország kormánya adta le a kitűzött határidőig, hétfőig azon személy nevét, akit a november elején hivatalba lépő Európai Bizottságba jelöl. 

Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy nem lesz semmilyen hivatalos bejelentés, amíg meg nem születik a végleges lista, nem kívánnak részletekbe bocsátkozni, hiszen még tart a jelölési folyamat. Kiemelte, hogy az EU alapszerződése mindössze annyit ír elő, hogy november 1-jén meg kell alakulnia az új bizottságnak, ugyanakkor rámutatott, hogy minél hamarabb sikerül megállapodni, annál jobb, Ursula von der Leyen megválasztott elnök pedig készen áll megkezdeni az egyeztetéseket a jelöltekkel.

Az EU finn soros elnöksége informálisan augusztus 26-át tűzte ki határidőnek, sajtóhírek szerint azonban sem Franciaország, sem Olaszország nem nevezte még meg a jelöltjét. Ursula von der Leyen a nemek egyensúlyára törekszik, azaz ugyanannyi női tagot szeretne, mint férfit, ezért arra kérte a tagállamokat, hogy jelöljenek két-két személyt, akik közül majd választhat. Ennek viszont bennfentes források szerint csak kevés kormány tett eleget, például a portugál és a román.

Az eddig ismert személyek között kevesebb a nő, mint a férfi, így sok elemző női jelöltekre számít Párizs és Róma részéről. Franciaországban például a korábban esélyesnek tartott Brexit-ügyi főtárgyaló, Michel Barnier helyett elsősorban Sylvie Goulard volt és Florence Parly jelenlegi védelmi miniszter nevét kezdték emlegetni.

A bizottsági szóvivő hangsúlyozta: Ursula von der Leyen keményen dolgozik a kiegyensúlyozottság elérése érdekében, azonban az végső soron a tagállamok kormányain múlik. Tim Barrow, az október végi uniós kilépésre készülő Egyesült Királyság EU-nagykövete pénteken közölte, hogy a brit kormány nem delegál tagot az Európai Bizottságba, ezért nem is nevez meg jelöltet. Kiemelte, hogy nem fogják akadályozni a huszonhét fős névsor jóváhagyását. Szakértők szerint a határozott nyilatkozatok ellenére könnyen elképzelhető újabb halasztás, s ez esetben bizonyos jogi dilemma lépne fel, amelyet esetleg Julian King mostani brit uniós biztos ideiglenes kinevezése oldhatna fel.

A jelölteket szeptemberben fogják meghallgatni az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban, a benyújtott listáról pedig várhatóan októberben szavaz a képviselőtestület. Ezt követően a tagállami kormányokat tömörítő EU-tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottság testületét.








EZT OLVASTA MÁR?

X