Erdőtüzek: Bolsonaro elfogadja a G7-gyorssegélyt, ha Macron visszakozik


-A A+

Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros gyorssegélyét az amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha Emmanuel Macron visszavonja "sértéseit" - jelentette ki kedden Jair Bolsonaro brazil elnök arra utalva, hogy a francia elnök hazugnak nevezte őt.

A sajtónak adott nyilatkozatokban Bolsonaro tagadta, hogy Brazília elutasította a G7-országcsoport által felajánlott segélyt, de hozzátette: feltételül szabta, hogy Macron vonja vissza a megjegyzéseket, amelyekben őt például hazugnak nevezte, és kétségbe vonta Brazília szuverenitását az Amazonas fölött.

"Macron úrnak először is vissza kell vonnia a sértéseket, amelyeket irányomba tett. Először hazugnak nevezett engem, majd a tudomásomra jutott információk szerint azt mondta, hogy az Amazonas feletti szuverenitásunk vitatható" - mondta Bolsonaro. "Ahhoz, hogy beszélgessünk, és elfogadjunk bármit is Franciaországtól, legyen az akár a lehető legjobb szándékú, (Macronnak) vissza kell vonnia ezeket a kijelentéseket, és akkor majd beszélgethetünk" - tette hozzá.

A francia államfő a múlt pénteken azt mondta: Franciaország nem fogja támogatni az EU és a Mercosur - a Dél-amerikai Közös Piac - közötti szabadkereskedelmi egyezményt, mivel - mondta - Bolsonaro gyaníthatóan hazudott neki, amikor azt állította, hogy Brazília betartja környezetvédelmi kötelezettségeit. Macron szerint viszont ezt kétségessé teszi az a tény, hogy megsokszorozódtak az erdőtüzek az Amazonasban.

Macron hétfőn a G7 biarritzi csúcstalálkozója utáni nyilatkozatában egyebek között azt mondta: valamikor meg kell majd vitatni annak a lehetőségét, hogy "nemzetközi státussal" ruházzák fel az Amazonast. Mindezt annak érdekében, hogy megakadályozzák a pusztulását vagy azt, hogy az Amazonas-medencében fekvő valamelyik ország vezetője a globális jóléttel szembeni intézkedéseket hozzon. A nyilatkozatot Brazíliában támadásként értelmezték az amazóniai országok szuverenitása ellen.

A francia köztársasági elnök hétfőn, a G7-csúcstalálkozón jelentette be, hogy az országcsoport tagjai 20 millió dolláros (csaknem hatmilliárd forintnak megfelelő) azonnali segélyt nyújtanak az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, valamint hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére. Macron korábban azt is mondta: Franciaország - amely Francia Guyana által amazonasi országnak is számít - katonai eszközöket bocsát rendelkezésre a tűz oltásához.

Az Amazonas medencéje nyolc ország területén fekszik, és 6,3 millió négyzetkilométeres területével Dél-Amerika több mint harmadát foglalja el, a legnagyobb részét esőerdő borítja. Az esőerdőben pusztító tüzek tetemes részét nem villámcsapás vagy egyéb természeti csapás okozza, hanem emberek gyújtják fel az erdőt, hogy így nyerjenek nagyobb megművelhető, legelőként használható vagy beépíthető területet.







EZT OLVASTA MÁR?

X