A fényképvadászok miatt tiltják be Új-Zélandon a palackorrú delfinek „túlzott szeretgetését”
Új-Zélandon a hatóságok megtiltották a turistáknak, hogy a jövőben együtt úszkáljanak a veszélyeztetett palackorrú delfinekkel, mert a delfinmánia olyannyira tetőpontjára hágott, hogy az a delfinborjak életét veszélyezteti – írja az Index portál.
A természetvédelmi szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy az emberek túlzottan szeretik a delfineket, az állandó emberi jelenlétnek pedig súlyos következményei vannak a palackorrúak pihenésére és táplálkozási szokásaira.
A tiltás az Új-Zéland északi részén elterülő Bay of Islands turistaparadicsomra vonatkozik, ugyanis ezen a helyen a palackorrúak imádnak a partok közelében úszkálni, ezért különösen népszerűek az emberek körében, akik folyamatos mozgásra késztetik őket, hogy az erről készült fényképeikkel a közösségi média felületein dicsekedhessenek. 1990 óta azonban a harmadára csökkent a számuk, és ma már csak 19 egyed keresi fel rendszeresen a helyet, a borjak között pedig 75 százalékos a halandóság – írja a Guardian.
A problémák egyik oka a hatóságok szerint a túl nagy turistaforgalom, amely a delfineket a természetes élőhelyükön éri. Ezért mostantól nemcsak az együtt úszást tiltják, de a túraszervezőket is korlátozzák, a delfines interakciók ezentúl rövidebbek és napszakok szerint is limitáltak lesznek. A nap nagy részén a palackorrú delfineket békén kell hagyni.
A szigorítás csak a palackorrú delfinekre vonatkozik, Új-Zéland más részein, illetve a közönséges delfinekkel továbbra is lehet együtt úszni a tengeri emlősökkel.
- 33066 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33069 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33069 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33070 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33071 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33072 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni