Firenze polgármestere, Matteo Renzi az egyik olasz kormányfőjelölt


-A A+

Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusának a neve is felmerült a Giorgio Napolitano olasz államfő által kedden a parlamenti pártokkal folytatott kormányalakítási konzultációkon.

A firenzei polgármester Renzit a PD fiatalabb generációjának tagjai javasolták. Renzi kormányfői kinevezése elől a jobbközép Szabadság Népe (PdL) sem zárkózott el. Támogatná a jobboldali Olasz Testvérek és a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) is.

Renzivel a februári parlamenti választásokon győztes PD kapna lehetőséget a kormányalakításra. A pártban Renzi a jobbközéphez közelebb álló, katolikus szárnyát képviseli. A PD másik jelöltje Enrico Letta, a párt főtitkárhelyettese lehetne.

Az eddig esélyes kormányfőjelöltnek tartott Giuliano Amato az újságíróknak azt mondta, hogy őt eddig senki sem kereste meg.

Giorgio Napolitano államfő a szenátus és a képviselőház elnökével kezdte és a PD-vel zárja  a pártokkal való konzultációt, melyet a szokásos két nap helyett kedd estére befejez.

A pártok nyilatkozatai szerint az elnök útmutatása szerint alakuló új olasz kormányt a PdL, a Mario Monti vezette centrum és a PD támogatja. A széles koalíción alapuló kormányt az Olasz Testvérek és a Sel ellenzi. Nem szavaz bizalmat a kormánynak az 5 Csillag Mozgalom (M5S) sem. Beppe Grillo, az M5S vezére a külföldi sajtónak nyilatkozva őszre pénzügyi csődöt jósolt Olaszországban. 

A kormány sorsát az elnökválasztás kudarca miatt megosztott PD befolyásolja, mely bejelentette, hogy hivatalosan nem állít kormányfőjelöltet, Napolitanóra bízza a döntést.

Sajtóértesülések szerint az államfő már kedd este bejelentheti az új kormányfő nevét, aki így a hét vége előtt bizalmat kérhet a parlamenttől.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X