Felgyújtották Petőfi Sándor szobrát Beregszászon


-A A+

Ismeretlen tettesek keddre virradóra Beregszász központjában felgyújtották Petőfi Sándor szobrát. Az esetről szerdán adott hírt a mukachevo.net munkácsi hírportál, amelynek beszámolója szerint a tüzet a közeli Arany Páva étterem bárpincére észlelte röviddel éjfél után.

Mint a hírportálnak - neve elhallgatását kérve - elmondta, épp az utolsó vendéget kísérte ki az étteremből, amikor észrevette a Petőfi-szobor talapzatánál nagy lánggal égő tüzet, amelyet a néhány méterre lévő Vérke csatornából vett vízzel sikerült viszonylag gyorsan eloltania. A tanú szerint nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a szobor talapzatánál lévő koszorúk eldobott cigarettacsikktől gyulladtak volna meg.

Az incidens kapcsán Bocskor László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregszászi szervezetének elnöke az MTI-nek telefonon elmondta, hogy kedden napközben észlelte az égésnyomokat a Petőfi-szobor talapzatán, amikor elhaladt mellette. Hozzátette: sürgős tennivalói miatt nem tudott azonnal foglalkozni az üggyel, ezért értesítette a sajtó munkatársait, hogy járjanak utána, mi történhetett az emlékművel. Időközben a KMKSZ az eset kapcsán feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen - közölte. Azt is elmondta, hogy számára úgy tűnt, a szobor és talapzata nem károsodott.

Beregszászon a Petőfi-szobrot korábban kétszer rongálták meg. Az 1990-es években egy ittas férfi lefűrészelte az egyik karját. Garázdaság miatt öt évre ítélték, de mivel megbánta tettét és részt vett a csernobili atomerőmű-katasztrófa következményeinek a felszámolásában, büntetésének végrehajtását felfüggesztették. Legutóbb 2007-ben fekete festékkel öntötték le a Petőfi-emlékművet, ám a tettest vagy tetteseket az akkor kitűzött jelentős összegű nyomravezetői díj ellenére sem sikerült megtalálni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X