Milos Zeman államfő visszavonná Koszovó függetlenségének cseh elismerését


-A A+

Milos Zeman cseh elnök felülvizsgálná Koszovó függetlenségének cseh elismerését, és támogatná annak visszavonását.

Milos Zeman szerdán Belgrádban beszélt az elképzelésről újságíróknak az Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Véleménye szerint egy háborús bűnösök által vezetett államnak nincs helye a demokratikus országok között. Emlékeztetett arra, hogy a koszovói háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi bíróság a közelmúltban több koszovói vezetőt is gyanúsítottként hallgatott meg, és voltaképpen ez vezetett a miniszterelnök lemondásához is. Kijelentette, hogy egy hónapon belül felveti a kérdést Prágában is. Ezzel egy időben emlékeztetett arra, hogy Lubomir Metnar védelmi miniszter korábban már hibának nevezte, hogy Prága független államként ismerte el Koszovót, így az ő támogatottságára mindenképpen számít a cseh elnök.

Milos Zeman kedden, Belgrádba érkezését követően is azonnal kijelentette, kedveli Szerbiát, Koszovót viszont nem.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A világ mintegy száz országa - közöttük Csehország - ismerte már el Koszovó függetlenségét, ám például Oroszország, Kína és India szerint sem független állam Koszovó, és az Európai Unió sem egységes a kérdésben, hiszen a 28 tagország közül öt - Szlovákia, Románia, Spanyolország, Görögország, Ciprus - szerint sem önálló országról van szó. Amennyiben Csehország is visszavonná a függetlenség elismerését, az óriási diplomáciai csapást jelentene Pristina számára, a közelmúltban ugyanis több kisebb ország is visszavonta az elismerést.







EZT OLVASTA MÁR?

X