Viviane Reding nem vall színt a Fidesz kizárásával kapcsolatban


-A A+

Sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke a maszol.ro által múlt pénteken – közvetlen munkatársának kiszivárogtatására alapozott - közölt hírt, hogy az Európai Néppárt parlamenti frakciójának dubrovniki ülésén informális beszélgetéseket folytatott volna a Fidesz kizárásáról a jobbközép pártcsaládból.

Az igazságügyi biztost Peter Spiegel, a Financial Times brüsszeli irodájának vezetője kérdezte szerdán. A luxemburgi politikus mindössze annyit felelt, hogy nem óhajt a sajtóban megjelent spekulációkba bekapcsolódni, az Európai Néppártot érintő kérdésekben pedig az Európai Néppárt hivatott dönteni és nem az Európai Bizottság.

Reding leszögezte, az EB viszonylag gyorsan végez majd a magyar alaptörvény márciusban elfogadott, negyedik módosításának jogi értékelésével. „A bizottság alapos jogi elemzést végez, amely valószínűleg kötelezettségszegési eljárásokhoz vezet majd, és ez elég gyorsan be fog következni" - fogalmazott a bizottság alelnöke.

A témában szerdán nyivánosságra került Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének álláspontja is, aki a Heti Válasznak adott interjúban hamisnak nevezte a Fidesz lehetséges kizárásáról szóló híradásunkat. A lap szerint gazdasági érdekek is felsejlenek a magyar kormánypárttal szembeni ellenérzések mögött.

"Minden híradás a Fidesz lehetséges kizárásról teljesen hamis. A tagsággal kapcsolatos döntések a Néppárt és nem európai parlamenti frakciója hatáskörébe tartoznak. Ezért a képviselőcsoport tagjai nem is tárgyalhattak a Fidesz eltávolításáról" - nyilatkozta a Heti Válasznak Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X