Pontától kérdezett Korodi Attila Strasbourgban


-A A+

Victor Ponta miniszterelnökhöz intézett kérdéseket Korodi Attila parlamenti képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésének utolsó felszólalójaként csütörtökön Strasbourgban.

Korodi Attila első kérdése arra vonatkozott, milyen döntéseket támogat a miniszterelnök – az Európa Tanács ajánlásainak, keretegyezményeinek és chartainak szellemében – annak érdekében, hogy a helyi közösségek szabadon használhassák jelképeiket és szimbólumaikat Románia egész területén.

Hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának megtiltása, amely a székelyföldiek jelképe, diszkrimináció, hiszen más megyék, helyi közösségek továbbra is használhatják az őket jelképező zászlókat. A képviselő kitért arra, hogy értesülései szerint a kormány tervez olyan jogalkotási lépéseket, amelyek normális mederbe terelik a kérdést.

A továbbiakban Korodi arra kérdezett rá, a román miniszterelnök hogyan képzeli el a szubszidiaritás elvének gyakorlatba ültetését az alkotmánymódosítás után a nemzeti kisebbségek szemszögéből.

Ponta megoldásokat ígért

Az első kérdésre reagálva Ponta elmondta, mivel fontos számára a nemzeti közösségek együttműködése, ezért javasolni fogja a romániai pártoknak és a civil szervezeteknek: közösen találjanak jogi megoldást arra, hogy a román és az európai uniós zászló mellett helyi közösségek szimbólumait is ki lehessen tűzni a helyi közigazgatási intézményekre, hacsak ezek nem rasszista vagy fasiszta jellegűek. A második kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta, Romániában a szubszidiaritást csak a helyi közigazgatáson keresztül képzeli el.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 22. és 26. között ülésezik Strasbourgban. Korodi Attila parlamenti képviselő az RMDSZ javaslatára Frunda György utódja az ET parlamenti közgyűlésében. A politikus a közgyűlés Politikai és Demokrácia Szakbizottságában, illetve az Európai Néppárt Közgyűlési frakciójában dolgozik.








EZT OLVASTA MÁR?

X