Németh Zsolt: az erős Közép-Európa építését segíti a külképviselet-bővítés


-A A+

A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az erős Közép-Európa építéséhez megfelelő infrastruktúra szükséges, és a közlekedési, távközlési vagy energetikai hálózatok mellett hasonlóan fontos a diplomáciai hálózat erősítése is.

A Magyar Közlöny keddi számában közöltek szerint hat új külképviseletet nyit a magyar kormány: Eszéken, Krakkóban és Torontóban főkonzulátus, Melbourne-ben, Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli iroda nyílik.

Németh Zsolt szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a nemzeti érdekérvényesítési képességek javításához szükséges a külképviseletek újranyitása, ezért elhatározták, hogy "amit lebontott a szocialista kormány, azt a Fidesz-kormány újjáépíti". Kifejtette: Krakkó Dél-Lengyelország központja, fontos turisztikai célpont, és kulturális, oktatási szempontból is jelentős szerepet tölt be a magyar-lengyel kapcsolatokban. Az eszéki főkonzulátus megnyitását a nemzetpolitikai célokon túl a határ menti kapcsolatok szorosabbra fűzésének szándéka is vezérelte - közölte.

A Marosvásárhelyen és Nagyváradon nyitandó konzuli irodáról azt mondta: a román fél hozzájárulása is szükséges, és a kormány szándékáról a külképviselet-bővítésről szóló kormányhatározat alapján tájékoztatják Bukarestet. A két város gazdasági, kulturális és nemzetpolitikai vonatkozásban is nagyon fontos: Románia Magyarország második legnagyobb exportpiaca, emellett jelentős magyar közösségek élnek a két településen - mutatott rá.

Kiemelte: a nemzetpolitikai megfontolások mellett a torontói és a melbourne-i képviselet felállításában is szerepet játszanak a gazdasági szempontok, hiszen a két város fejlett országok gazdasági központja. Mindkét országban sok olyan magyar él, aki határon túli területektől vándorolt ki - mondta. Arra is kitért, hogy Sydneyben állandó konzul kezdheti meg a munkáját, ő a lengyel konzulátus épületében dolgozik majd.

Mint mondta, az egyes külképviseletek megnyitása mintegy 200 millió forintba kerül, így a jelenlegi bővítéshez 1,2 milliárd forintra van szükség. A Külügyminisztérium már ennek megfelelően tervezte az idei költségvetését, s továbbá átcsoportosítással a Miniszterelnökségtől is kapnak forrásokat - közölte. Arról is beszélt, hogy a globális nyitás keretében további képviseletek megnyitásának lehetőségét vizsgálják.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X