Unió biztosi tisztségek: azért felel Románia, amiben le van maradva


-A A+

Új lendületet adhat a romániai infrastrukturális fejlesztéseknek, hogy Bukarest jelöltje kaphatja meg a közlekedési és szállításügyi tárcát a novemberben újraalakuló Európai Bizottságban – vélte Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az EP nemzetközi kereskedelmi bizottságának (INTA) alelnöke. A politikus szerint Ursula von der Leyen bizottsági elnök ezzel akar új motivációt adni a felzárkózásra, bár Rovana Plumb helyett találhatott volna megfelelőbb személyt a biztosi posztra a bukaresti kormány.

Winkler Gyulát az Aradon huszadik alkalommal megtartott magyar–magyar gazdafórumon kérte meg a Maszol, hogy EP-képviselőként mondjon véleményt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottsági megválasztott új elnöke döntéséről, amellyel a közlekedési infrastruktúra terén finoman szólva is rosszul álló Romániának adta a szállításügyi biztosi tisztséget.

Az EP-képivselő emlékeztetett arra, hogy öt évvel hasonló volt a helyzet a Juncker-bizottság megalakulásakor, amikor is Románia kapta meg a kohéziós politikáért és regionális fejlesztésekért felelős biztosi posztot.

„Pontosan az a terület, amelyben nem jeleskedik Románia, sőt mindig a sereghajtói helyért »vetekedik« Bulgáriával vagy még egy-két kelet-közép-európai tagállammal. A közlekedés területén sem állunk jól, centiméterenként építjük az autópályákat, de a regionális kórházak építésében sem sikerült egyről a kettőre jutni, és a nagyinfrastruktúra-program, amely Románia kohéziós politikájának egyik legfontosabb programja, jelentős késésben van, pedig már az utolsó előtti év vége felé vagyunk a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusban. Tehát, ahogy Jean Claude Juncker, úgy Ursula von der Leyen is azt a területet adja egy-egy országnak, amelyben az nem jeleskedik, gondolva talán, hogy ezáltal új motivációt nyújt” – mondta Winkler Gyula.

Az újjáalakuló Európai Bizottság 26 tagú lesz, a kilépés előtt álló Nagy-Britannia nem javasolt senkit a végrehajtó testületbe. A jelölteket a következő három hétben hallgatják meg az Európai Parlament szakbizottságai, és véleményt fognak mondani valamennyi biztosjelöltről. „A szociáldemokrata kormány találhatott volna Rovana Plumb helyett felkészültebb, jobb ajánlólevelekkel rendelkező személyt, de hát ez politikai döntés volt – tette hozzá Winkler. – Most már meg kell várnunk a meghallgatást, és hogy annak az eredménye milyen visszhangokat vet majd az Európai Parlamentben.”

A politikus szerint elképzelhető, hogy ezután is lesz még személyi változás a von der Leyen által javasolt bizottságban, mert vagy az EB-elnök, vagy a szakbizottságok kérnek új jelöltet, vagy egy-egy tagállam javasol másvalakit. Példának Lengyelországot említette Winkler Gyula, mert a lengyel kormány, amikor kiderült, hogy a mezőgazdasági biztosi tisztséget kapják meg, lecserélte a jelöltjét egy, a szakterületen nagyobb felkészültséggel rendelkező személyre.








EZT OLVASTA MÁR?

X