FRISSÍTVE – Ismét elhasalt a román és a magyar biztosjelölt az EP jogi bizottságában
FRISSÍTVE: Véglegesen elutasította az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága (JURI) Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre. A hétfői ülésen a testület 13 tagja a román jelölt ellen szavazott, heten támogatták. Elutasította a JURI Trócsányi László jelölését is, akinek a szomszédságpolitikai és bővítési biztosi tisztséget szánták. A magyar jelölt ellen 12 EP-képviselő szavazott, kilencen támogatták.
A JURI bizottság elnöke, a Renew Europe EP-csoporthoz tartozó Lucy Nethsingha levélben fogja tájékoztatni az EP elnökét, David Sassolit a testületnek Rovana Plumbbal és Trócsányi Lászlóval kapcsolatos álláspontjáról.
Az EP szabályzata értelmében a Jogi Bizottságnak jogában áll felfüggeszteni a jelöltek szakbizottságbeli meghallgatását, amennyiben vagyonnyilatkozatuk átvizsgálásakor érdekellentétet észlel. A testület csütörtökön indítványozta a román és magyar biztosjelölt kinevezési eljárásának felfüggesztését. Rovana Plumb esetében egy kölcsön miatt állapítottak meg összeférhetetlenséget.
Rovana Plumbnak a közlekedési portfóliót szánta volna az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, meghallgatására az eredeti tervek szerint október 2-án került volna sor az EP illetékes szakbizottságaiban.
Plumb: rendeztem a tartozásomat
Rovana Plumb a JURI hétfői újabb ülése előtt levelet küldött a testületnek, amelyben megkérdőjelezett fedezetű adóssága rendezéséről értesítette a szakbizottságot. A jelölt azt írta: két ingatlant ajánlott fel hitelezőjének az EP-választások előtt felvett 800 ezer lejes (mintegy 170 ezer euró) kölcsön megtérítése címén, amelyet az illető elfogadott, így a JURI által megkérdőjelezett fedezetű és összeférhetetlenségi gyanút ébresztő tartozását rendezte.
„A jelzett megoldásnak késlekedés nélkül érvényt szerzünk, legkésőbb október 23-ig, amikor az EP-ben szavazni fognak az EB összetételéről, így az az adósság, amelynek rendezését önök aggályosnak ítélték, már nem létezik" – idézte a biztosjelöltnek az EP jogi szakbizottságához küldött levelét a Mediafax.
Közben a szociáldemokrata (PSD) kormányt rendszeresen bíráló Klaus Johannis elnök konzultációt kezdeményezett a témában Viorica Dăncilă miniszterelnökkel. Az elnök korábban felszólította a kormányfőt, hogy vonja vissza Plumb jelölését, a PSD-kormányzás újabb, az országot lejárató kudarcaként értékelve a jelölt leszavazását, ami kárt okoz Romániának. Johannis szerdára hívta egyeztetésre Dancilát, aki azonban a hétvégén már jelezte: továbbra is kiáll Plumb uniós biztosi jelöltsége mellett.
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33024 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33024 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33027 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni