Négy rendőrt késelt halálra egy rendőr Párizsban, a férfit agyonlőtték


-A A+

Az elkövetővel együtt öt halottja van a párizsi rendőr-főkapitányságon csütörtökön elkövetett késes ámokfutásnak. A négy áldozat mindegyike rendőr, egyikük nő – közölték rendőri szakszervezeti források.

A támadó – akit agyonlőttek – a rendőrség egyik irodai alkalmazottja volt, egy kerámiakéssel gyilkolt, először saját irodahelyiségében késelt, majd az épület más részein. Loic Travers szakszervezeti tisztségviselő elmondása szerint a késelő indítékáról egyelőre nem tudni semmit, a férfival korábban nem volt semmilyen probléma.

Christophe Castaner francia belügyminiszter mindezt megerősítette. Mint mondta, a 45 éves férfi 2003 óta dolgozott a rendőrségen, és soha nem észleltek rajta aggodalomra okot adó viselkedési zavart. Utalt arra, hogy a támadásnak sebesültjei is vannak, állapotuk – mint fogalmazott – megnyugtató.

A főkapitányság közel van a Notre-Dame-székesegyházhoz. Az eset miatt az épület környékét lezárták, csakúgy mint a közeli metrómegállót. Remy Heitz, Párizs főügyésze sajtótájékoztatón közölte, hogy folyik az elkövető lakásának átvizsgálása, és hogy a történtek kiértékelésébe bekapcsolódtak a terrorelhárítás ügyészei is, de még semmi nem utal arra, hogy a tettesnek terrorizmus lett volna az indítéka.








EZT OLVASTA MÁR?

X