Meghallgatták Frans Timmermans utódját: Jourová folytatni akarja a jogállamiság védelmét
Nem pont ugyanúgy, de folytatni kívánja Frans Timmermans munkáját a jogállamiság védelmében az új Európai Bizottságban az „értékek és átláthatóság” nevű portfólió élére jelölt Vera Jourová, aki hétfői meghallgatásán kiemelte, ez az egyik legfontosabb kérdés jelenleg az Európai Unióban.
A cseh alelnök-jelölt az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságainak ülésén leszögezte, hogy Didier Reynders leendő igazságügyi biztossal tovább akarják erősíteni az EU eszköztárát, hatékony megelőző intézkedéseket szeretnének elérhetővé tenni a demokrácia és az alapvető jogok védelmében, például éves jelentésre lenne szükség a tagállamok átfogó jogállamisági helyzetéről.
Támogatja a kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését
Támogatásáról biztosította a közösségi költségvetési források kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötését, amelynek keretében szankciókat fogadhatnának el bizonyos ellenőrzési hiányosságok vagy pénzügyi visszaélések esetében. Hozzátette, ennek során is garantálni kell a tisztességes eljárást és az átláthatóságot. Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy egyszer szükség lesz az alapszerződés hetes cikkének aktiválására, azonban a megindított eljárások folytatódni fognak, ahogy a kötelezettségszegési eljárások, és az azok nyomán indított bírósági perek is.
Kérdésre válaszolva aláhúzta, a magyar eljárásban szükséges és logikus lenne, hogy a kezdeményező szerepet vállaló EP hivatalosan is előadhassa az álláspontját. Kijelentette, hogy bár csodálja Timmermans munkáját, és azt folytatni kívánja, nem pont ugyanolyan megközelítés várható a részéről, de szilárdan ki fog állni az alapelvek mellett. Jourová úgy vélekedett, hogy a jelenlegi és a tervezett új eszközök megfelelő használatával lehetséges előrelépést elérni.
Kiemelte továbbá, hogy az EU-nak többet kell tennie a média szabadságának és sokszínűségének védelme érdekében, illetve meg kell óvnia az újságírók biztonságát. Arról számolt be, hogy támogatni kívánja az egyre nehezebb körülmények között működő civil szervezeteket, valamint beszélt a korrupció elleni rendszerszintű fellépés, továbbá a félretájékoztatással szembeni fokozott küzdelem szükségességéről is. A liberális cseh kormánypárti politikus hitet tett az EU demokratikusabbá tétele mellett, rámutatva például, hogy javítani kell az uniós vezetők kiválasztásának módján és az átláthatóságon.
A jelenlegi igazságügyi biztos meghallgatását 24 órán belül értékelik a szakbizottsági koordinátorok.
- 33020 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33022 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33022 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33024 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33025 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33025 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni