London nem készül új Brexit-megállapodási javaslattal


-A A+

Brit kormányforrás szerint London nem készít új javaslatot a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni.

A Downing Street tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár kedden telefonon közölte Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy „rendkívül valószínűtlennek” tartja a megállapodást.

A The Spectator című, a kormányzó brit Konzervatív Párthoz közelálló heti politikai folyóirat online kiadása kedden ismertette egy meg nem nevezett kormányzati illetékes helyzetértékelését, amely szerint ha Johnson minap beterjesztett megállapodási javaslatcsomagja „kimúlik a következő néhány napban”, London nem tesz kísérletet az indítvány újjáélesztésére.

A kormányzati illetékes leszögezi azt is, hogy a brit kormány „mindenféle módon” meg tudja akadályozni az október 31-én esedékes kilépés halasztását, és úgy fogja tekinteni, hogy a halasztást támogató EU-tagországok „ellenséges módon” beavatkoznak a brit belpolitikába. A halasztást ellenző EU-országok viszont „a sor elejére” állhatnak a jövőbeni együttműködésről szóló tárgyalásokon.








EZT OLVASTA MÁR?

X