Kiválasztották az Európai Parlament Szaharov-díjára idén esélyes jelölteket


-A A+

Ilham Tohti ujgur kisebbségjogi aktivista, három brazil jogvédő vagy egy női nemi szervek megcsonkítása ellen harcoló kenyai csoport kaphatja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját - jelentették be kedden Brüsszelben.

A jelölteket az EP külügyi, fejlesztési, illetve emberi jogi szakbizottságának tagjai választották ki. A gondolat- és véleményszabadságért folytatott küzdelem elismeréseként adományozott kitüntetésre bármely frakció vagy legkevesebb negyven képviselő terjeszthet fel jelöltet.

A brazil aktivistákat a szociáldemokrata és a radikális baloldali frakció együtt terjesztette fel a díjra. A tavaly meggyilkolt Marielle Franco a feketék, a nők, a favelák lakosai és az LMBTI-közösség tagjainak jogaiért harcolt. A 90 éves Raoni Metuktire, a kayapo törzs főnöke egész életét az őshonos népek és Amazónia területei megőrzésének szentelte, ikonikus alaknak számít. Claudelice Silva dos Santos ugyancsak az amazóniai őserdő kiirtása ellen küzd.

Ilham Tohti egyetemi tanár a muzulmán vallású kínai ujgur kisebbség jogait kívánta előmozdítani, társalapítója volt egy weboldalnak, amelynek célja az ujgurok és a kínaiak közötti megértés elősegítése. Állítólagos "lázító, felforgató tevékenysége" miatt életfogytig tartó börtönbüntetését tölti Kínában. Őt az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális frakció, illetve 58 másik képviselő jelölte.

A harmadik esélyes az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű frakció által jelölt kenyai csoport, a The Restorers, amely mobilalkalkmazást fejlesztett ki a női nemiszerv-csonkítások áldozatainak megsegítésére. Az applikáció megkönnyíti az érintettek mielőbbi segítséghez jutását, illetve az esetek hatósági bejelentését.

A parlament házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Értekezlete október 25-én dönt majd arról, hogy ki veheti át a decemberi plenáris ülésen az idén már 32. alkalommal kiosztott kitüntetést.

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. Az 50 ezer euróval járó elismerést tavaly Oleh Szencov ukrán filmrendező kapta.







EZT OLVASTA MÁR?

X