Szíria eltökélte, hogy feltartóztatja a török támadást
Szíria eltökélte, hogy „minden törvényes eszközzel” útját állja egy török támadásnak - idézett szerdán szíriai külügyminiszteri forrást az arab ország közmédiája.
A kormány „magához öleli tékozló fiait, ha megjön ismét az eszük” - tette hozzá a külügyminisztériumi tisztségviselő nyilvánvalóan a szíriai kurdokra utalva, akik uralják az ország északkeleti részét.
Törökország arra készül, hogy benyomul éppen ebbe az országrészbe. Célja elűzni a kurd harcosokat, miután az Egyesült Államok katonái megkezdték elvonulásukat a határövezet egy részéről.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd fegyveres koalíció szóvivője szerdán azt mondta, hogy a szervezet „nyitva hagyja az ajtót” az együttműködés előtt a szíriai kormánnyal vagy más regionális hatalmakkal a terület védelmében. Hozzátette, hogy az SDF-nek, amely Szíria mintegy 30 százalékát uralja, pillanatnyilag nincs kapcsolata a kormányoldallal.
Az SDF gerincét az a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia alkotja, amely Ankara szerint számára biztonsági fenyegetést jelent, mert ez az erő a szíriai szövetségese a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak.
A PKK-t nem csak Törökország, hanem az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti. Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Törökország számára az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai biztosítják a jogot a beavatkozásra.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33163 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33163 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33164 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33166 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni