Lengyel választások - Az első részeredmény sokkal nagyobb győzelmet jelez a PiS-nek


-A A+

A lengyel parlamenti választások hétfő reggeli első részeredményei sokkal nagyobb győzelmet mutatnak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak, mint az exit pollok jeleztek: ezek szerint a PiS a szavazatok 49,3 százalékával győzött.

Egyúttal sokkal kevesebb szavazatarányt ért el a második helyen befutó, fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO), 22,3 százalékot. A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 10,9 százalékot ért el. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 9,8 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,6 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A végeredmény azonban várhatóan a PiS kisebb arányú győzelmét hozza, mert a helyi eredményt már szolgáltató választási bizottságok kis településeken vannak, ahol a PiS-nek nagyobb a támogatottsága, mint az ellenzéki pártoké.

A választás hivatalos eredményei feltehetőleg keddre születnek meg.

Szijjártó: kulcsfontosságú a PiS győzelme

Magyarország számára kulcsfontosságú, és a lehető legjobb hír, hogy a Jog és Igazságosság párt (PiS) győzött Lengyelországban, és úgy tűnik, továbbra is kormányozhat - értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vasárnapi lengyel parlamenti választás eredményét az MTI-nek. A tárcavezető kiemelte: az elmúlt évek európai vitái során bebizonyosodott, hogy a két ország mindig számíthatott egymásra. Sőt, a legnehezebb helyzetekben igazából csak egymásra számíthatott Lengyelország és Magyarország - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szempontjából ezért kulcsfontosságú volt, hogy a Jog és Igazságosság párt megnyerje ezt a választást. Mind Lengyelországgal, mind Magyarországgal szemben nagyon komoly eljárások folynak az Európai Unióban, és úgy tűnik, hogy ezen eljárások során továbbra is lesz "olyan szövetségesünk, akire mindig számíthatunk" - mondta a miniszter.

Ahogy eddig Lengyelország mindig számíthatott Magyarországra, "mi is számíthatunk lengyel barátaink támogatására" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
 








EZT OLVASTA MÁR?

X