A barcelonai El Prat repülőtér lezárásával indított a katalán Demokráciacunami


-A A+

Az éjszakába nyúló nagyszabású tüntetés után helyreállt a rend a barcelonai El Prat repülőtéren, ahol kedd reggel a szokásosnál jóval nagyobb az utasforgalom.

A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) helyszíni beszámolója szerint sokan érkeztek hamarabb, akár 10-12 órával is a járatindulást megelőzően a repülőtérre azért, hogy biztosan elérhessék gépüket az előző napi rossz tapasztalatok után. Sokan voltak olyanok is, akik egész éjszakára ott ragadtak, miután törölték a járatukat a katalán függetlenségi vezetőket börtönnel sújtó ítélet elleni tüntetés miatt.

A légikikötő üzemeltetéséért felelős AENA vállalat közölte: hétfőn összesen 108 járatot kellett törölni az 1066-ból, zömében a Vueling spanyol diszkont légitársaság repülőit. A gépek személyzete ugyanis sok utashoz hasonlóan nem érkezett meg időben, mert a tüntetőktől nem tudtak kijutni a reptérre. A cég keddre további 45 járat törlését jelentette be eddig a hétfői járattörlések következményeként. A mentőszolgálat (SEM) tájékoztatása szerint az 1-es terminálnál tartott tiltakozóakcióban összesen 115-en sérültek meg könnyebben. A hétfő estére csaknem tízezer fősre duzzadt tömeg többször is összetűzésbe került a hatóságokkal, megpróbálták áttörni a bejáratokat őrző rendőrök sorfalát, akik gumibotot és gumilövedéket használtak a tiltakozók visszaszorításához. A tüntetők különböző tárgyakat, például palackokat és a reptéren található tűzoltókészülékeket dobálták feléjük.


A tömeg azután kezdett szétoszlani, hogy az akciót meghirdető Demokráciacunami nevű civil mozgalom a tüntetés befejezésére szólított fel az interneten. Késő éjszaka ért véget a tüntetés Barcelona belvárosában is a spanyol rendőrség főparancsnokságának épületénél, ahol a tiltakozók szintén összeütközésbe kerültek a hatóságokkal. A hétfői megmozdulásokon összesen három embert vettek őrizetbe.

A katalán hatóságok arra számítanak, hogy a következő napokban is folytatódnak a különböző utcai megmozdulások szerte Katalóniában.








EZT OLVASTA MÁR?

X