Megkezdte munkáját a pozsonyi székhelyű Európai Munkaügyi Hatóság


-A A+

Megkezdte munkáját szerdán az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA), a pozsonyi székhelyű ügynökség azonban várhatólag csak 2021-ben éri el teljes működőképességét - közölte az Európai Bizottság.

A tájékoztatás szerint a nap folyamán nyitóünnepséget tartanak a belga és a szlovák fővárosban is, valamint első alkalommal hivatalosan is összeülhet a szervezet igazgatótanácsa. Kiemelték: az eseményre mindössze két évvel azután kerül sor, hogy Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke felvetette az ügynökség létrehozásának gondolatát.

„Az Európai Munkaügyi Hatóság a sarokköve a munkaügyi szabályaink tisztességesebbé, hatékonyabbá és végrehajthatóbbá tételét célzó munkánknak. Létrehozására nagy szükség volt, ez fontos lépés egy, bizalmon, szabályokon és együttműködésen alapuló integrált európai munkaerőpiac felé" - hangsúlyozta Juncker.

Az ELA feladata főként az lesz, hogy tájékoztatást nyújtson álláslehetőségekkel, letelepedéssel, munkavégzéssel kapcsolatosan, közvetítsen a több országot érintő jogvitákban, támogassa a tagállami hatóságok közötti együttműködést, a fellépést a szociális és munkaügyi szabályokkal való visszaélések ellen, illetve segítse az EU-n belüli méltányos munkaerő-mobilitást. Létrehozása nem teremt új hatásköröket EU-s szinten. A munkaügyi és szociális biztonsági szabályok érvényesítése továbbra is teljesen nemzeti hatáskör marad.

A szervezet éves költségvetése mintegy 50 millió euró lesz, személyzete nagyjából 140 szakemberből áll majd, akiknek közel felét a tagállamok delegálják.

Jelenleg mintegy 17 millió európai állampolgár él vagy dolgozik másik tagállamban, kétszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X