Johannis szerint egy menesztett kormány nem javasolhat uniós biztosjelöltet


-A A+

Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével tárgyalt Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, ahol az Európai Tanács ülésén vesz részt. 

Johannis a közösségi médiában is közzétett egy fotót, amely Ursula von der Leyennel való találkozását örökíti meg. „Nagyon jó találkozó az Európai Bizottság választott elnökével” – írta az államfő a Twitterre. 

 

Mint az államfő Brüsszelben kijelentette, elutasítja annak lehetőségét, hogy olyan kormány nevesítsen biztosjelöltet, amelytől a román parlament jogszerűen megvonta a bizalmat. „Sajnos nálunk van egy akadály, amelynek Dăncilă-kormány a neve” – fogalmazott az államfő a biztosjelölt kinevezésére utalva.

Johannis hozzátette, nem kíván a brüsszeli hivatalosságokkal biztosjelöltekről tárgyalni, de közölni fogja az Európai Bizottság megválasztott elnökével: nem tudja elfogadni, hogy egy menesztett kormány javasoljon uniós biztost, akinek a kinevezését aztán jóvá is hagyják. 

„Von der Leyen asszony biztosított, hogy érvényes marad a Románia számára kijelölt portfólió, és semmi okom most azt feltételezni, hogy egyoldalú változtatások bukkanhatnak fel” – tette hozzá az elnök. 








EZT OLVASTA MÁR?

X