Karácsony Gergely elnézést kért azoktól, akiket megbántott Wass Albert lenácizásával


-A A+

Hibának tartja, hogy belement a Wass Albertről szóló vitába, amit ő maga indított el azzal, hogy az erdélyi írót nácinak nevezte – jelentette ki Karácsony Gergely szerda este az ATV-ben.

Budapest főpolgármestere kijelentette: tisztában van azzal, hogy Wass Albert nagyon sokak számára egészen mást jelent, mint az ő számára. „Nagyon sok honfitársunk számára ez egy nagyon megosztó megítélésű irodalmi és politikai múlt” – jegyezte meg. Hozzátette: elnézést kér azoktól, akiket akaratlanul is megbántott.

Mint ismert, Karácsony Gergelyt egy interjúban az Index kérdezte többek között arról, hogy mi lesz az elődje mandátuma alatt átnevezett közterületekkel. „Mondjuk a Wass Albert térnek nem nagyon örülök, megmondom őszintén, tehát a Széll Kálmán legalább nem volt – hogy mondjam – náci vagy náci kollaboráns. (…) Wass Albert írói munkássága nem írja felül politikai munkásságát” – jelentette ki a főpolgármester.








EZT OLVASTA MÁR?

X