Rakéta-sorozatvetőt tesztelt ismét Észak-Korea
Észak-Korea óriási rakéta-sorozatvetőt próbált ki ismét, mégpedig sikerrel – jelentette pénteken a KCNA észak-koreai hírügynökség az előző napi tesztre utalva, amelyről először a dél-koreai hadsereg számolt be a világnak, akkor még nem tudván, hogy lövedéket vagy rakétát lőttek-e ki a Japán-tengerbe.
A japán védelmi minisztérium csütörtökön még úgy tudta, hogy ballisztikus rakétatesztről volt szó, és még pénteken is így hivatkozott rá. Tokió elítélte, hogy Észak-Korea az ENSZ-tilalom ellenére újabb kísérletet hajtott végre, és elítélte ezt Dél-Korea is.
A KCNA szerint ennek a rakéta-sorozatvetőnek ez volt a harmadik tesztje, az első kettőt augusztusban, illetve szeptemberben hajtották végre. Sikeressége azt bizonyítja, hogy Észak-Korea folyamatosan halad előre a fegyverzetfejlesztésben, miközben az Egyesült Államokkal elkezdett tárgyalásai kudarcba fulladtak – tette hozzá a hírügynökség. A rakéta-sorozatvető „képes váratlan támadásban teljesen megsemmisíteni több ellenséges célpontot is” – állapította meg a KCNA.A Rodong Szinmun című hivatalos lap bemutatott egy fényképet a sorozatvetőről, amelyet lángok és füst veszi körül. Cory Gardner, a washingtoni szenátus külügyi bizottságának egyik vezetője közleményében azt írta: „Észak-Korea újabb tesztje és folytatódó agressziója igazolja, hogy a Trump-kormánynak ismét a maximális nyomásgyakorlás eszközéhez kell nyúlnia” és újabb szankciókat kell kivetnie Phenjan ellen.
Több dél-koreai szakértő szerint Észak-Korea a csütörtöki teszttel befejezte egy újabb rövid hatótávolságú taktikai fegyverének, ezúttal egy rakéta-sorozatvetőnek a kifejlesztését, és ezzel tovább rontja a dél-koreai hadsereg tüzérség- és rakétaelhárító képességét.
Csung Uj Jong dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó viszont azt mondta: ezek az észak-koreai tesztek „nem jelentenek nagy fenyegetést”. „Mi is próbálunk ki rakétákat, nem kevesebbet, mint Észak-Korea, rakétavédelmünk pedig egyértelműen jobb, mint az övék” – jelentette ki a szöuli parlamentben.
Egyelőre sikertelenek a Phenjan és Washington közti tárgyalások
Ez volt az első észak-koreai fegyverzetteszt azóta, hogy október 5-én Svédországban eredménytelenül ért véget az észak-koreai-amerikai tárgyalások legutóbbi fordulója a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételéről. Szakértők szerint Észak-Korea fegyverek tesztelésével fejezi ki elégedetlenségét már hónapok óta.
Kim Dzsongun áprilisban azt mondta: az év végéig hajlandó várni arra, hogy közeledjenek az álláspontok, és megegyezésre jussanak a leszerelés menetrendjéről. Cso Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes akkoriban jelezte, hogy Washington „nem kívánt következményekkel” számolhat, ha az év végéig nem változtat a leszerelési tárgyalásokon képviselt álláspontján.
Phenjan a gazdasági szankciók felfüggesztését várja nukleáris programjának felszámolásáért cserébe, de Washington erre csak akkor hajlandó, ha Észak-Korea előzőleg megsemmisíti összes nukleáris fegyverét.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni