Megkezdődött az orosz-török közös járőrözés Északkelet-Szíriában


-A A+

Megkezdődött az orosz-török közös járőrözés az északkelet-szíriai határövezetben - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Az öt orosz és négy török páncélozott gépkocsiból álló oszlop helyi idő szerint délben indult el Derbesziából. A 110 kilométeres útvonalon 40-60 kilométeres sebességgel haladnak a járművek.Szíria északkeleti részén október 9-én éleződött ki a válság, amikor Törökország a Béke Forrása kódnéven offenzívát indított a kurd önvédelmi milíciák ellen. Az október 17-i amerikai-török megállapodás alapján Ankara felfüggesztette a hadműveletet, hogy a kurdok kivonhassák erőiket az általa ellenőrzött 30 kilométeres határ menti övezetből.

Az október 22-i orosz-török memorandum értelmében pedig a török zónától keletre és nyugatra fekvő határszakasz ellenőrzését orosz katonai rendészek és szíriai határőrök vették át. Az oroszok emellett, a megállapodásnak megfelelően segédkeztek a kurdok és fegyverzetük 30 kilométeres visszavonásában, aminek határidő előtti befejezéséről kedden tett bejelentést Moszkva. Ezt követően megkezdődött a kijelölt orosz-török járőrözési útvonal aknamentesítése és légi felderítése.

Oroszország rossz szemmel nézi az amerikai jelenlétet

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki moszkvai sajtóértekezletén megismételte azt a korábban a moszkvai katonai tárca által megfogalmazott vádat, miszerint az Egyesült Államok, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc „leple alatt” kőolajat exportál illegálisan Szíriából. „Saját szankcióikat megkerülve az amerikaiak havonta több mint 30 millió dollár értékben csempésznek ki kőolajat Szíriából, és a belátható jövőben nem szándékoznak elhagyni ezt a környéket” - mondta.

Korábban a Pentagon közölte, hogy továbbra is ellenőrzése alatt szándékozik tartani az északkelet-szíriai olajmezőket. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangoztatta: ellentétes a nemzetközi joggal a szíriai amerikai katonai jelenlétnek a lelőhelyek fenntartása ürügyén való fenntartása.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes ezzel kapcsolatban az Interfax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok saját geopolitikai céljai érvényesíteni van jelen Szíriában, amiből igyekszik gazdasági értelemben is „hasznot húzni”. Hangsúlyozta, hogy ezzel szemben az orosz jelenlét „a nemzetközi jog összes követelményének és normájának feltétlen tiszteletben tartásán” alapul.








EZT OLVASTA MÁR?

X