Megúszta a nemi erőszak vádját az öntudatlan 14 évessel közösülő öt férfi


-A A+

A spanyol bíróság tíztől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre ítélte azt az öt férfit, akik még 2016-ban erőszakot tettek egy 14 éves lányon. A bíróság ugyanakkor felmentette őket a nemi erőszak vádja alól, ellenkező esetben több évet kaptak volna, írja a hirado.hu.

2016-ban, a Barcelona melletti Manrese település egyik elhagyatott gyárépületében az öt vádlott, két spanyol, két kubai és egy argentin nemzetiségű bulin vettek részt. Áldozatuk, a fiatal lány alkoholt és kábítószert fogyasztott, így védekezésre képtelen volt. A nyomozás során kiderült, hogy az egyik elkövető odahívta a többieket és közölte velük, hogy mindenkinek 15 perce van az aktusra. Az öt fiú eleinte tagadták az ellenük felhozott vádakat, ám egyikük DNS mintáját megtalálták a lány alsóneműjén, írja a Fox News beszámolójára hivatkozva a hirado.hu.

A spanyol törvények szerint akkor lehet nemi erőszakról beszélni, ha fizikai erőszak vagy megfélemlítés történik. Amennyiben az áldozat nem védekezik, csak szexuális bántalmazásról van szó. Előbbiért 15-20 év, utóbbiért 10-12 év börtönbüntetést lehet kiszabni.

Az ítélet sokak felháborodását váltotta ki, többek között Barcelona polgármestere, Ada Colau Twitteren minősítette a patriarchális igazságszolgáltatás egy újabb értelmetlen ítéletének az esetet. „Nem vagyok bíró és nem tudom, hány év börtönt érdemelnek az elkövetők, de abban biztos vagyok, hogy nem bántalmazás történt, hanem csoportos erőszak” – írta.

Két éve utcai tüntetéseket váltott ki egy hasonló csoportosan elkövetett nemi erőszak ügyében hozott  ítéletet, akkor a magát Farkasfalkának nevező, öttagú csoport Pamplonában erőszakolt meg egy lányt a bikafuttatásokról híres San Fermín-ünnepségek idején. A bíróság akkor sem látta bizonyítottnak, hogy az öt férfi megerőszakolta a lányt, így csak szexuális visszaélés miatt ítélték el őket.








EZT OLVASTA MÁR?

X