Török offenzíva Szíriában: a magyaroknak üzentek a harcoló kurd nők


-A A+

Magyarországi idő szerint szombaton kora hajnalban posztolta a Kurdish Female Fighters/ YPJ (Harcoló Kurd Nők) Facebook-oldal a magyaroknak címzett üzenetet, amelyben arra kérik őket, ne engedjék be országukba az általuk dizshadista terroristának tartott Recep Tayyip Erdoğan török elnököt.

Az 55 ezer követővel rendelkező Facebook-oldal magyarok figyelmébe ajánlott posztját a Mérce.hu vette észre. Az üzenetben a kurd önvédelmi erők női tagozata reményét fejezi ki, hogy Magyarország népe nem engedi be országába a november 7-én odalátogató Erdoğant, és kidobják majd Budapestről, vissza oda, ahonnan jött.

 

Törökország október elején indított offenzívát Szíriában a kurdok ellenőrizte területek ellen. Az Európai Unió a civil életeket veszélyeztető hadművelet leállítására szólította fel Törökországot, amit Ankara elutasított. Az Európai Unió már az offenzíva megindítása előtt figyelmeztetni akarta Törökországot a hadművelet veszélyeire, azonban a német sajtó szerint az Orbán-kormány megvétózta a közös állásfoglalást. Szíjjártó Péter külügyminiszter pedig később azt nyilatkozta, hogy a kurdok megtámadása egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel. Recep Tayyip Erdoğan személyesen megköszönte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy kiállt Törökország mellett. A két fél november 7-én találkozik ismét Budapesten.

A kormányzati csúcstalálkozó időpontjára a Mi Időnk Facebook-oldal tüntetést szervez a magyar főváros több pontján „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” címmel.








EZT OLVASTA MÁR?

X