Von der Leyen eldöntötte, hogy melyik a román jelöltet szeretné a Bizottságban


-A A+

A két megnevezett román jelölt közül Adina Valeant választotta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót az új brüsszeli testületben - közölte szerdán Ursula von der Leyen szóvivője.

Bár erre nem tértek ki a tájékoztatásban, ez azt jelenti, hogy a magyar Várhelyi Olivér kaphatja a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát, amelyet eredetileg is elődjének, az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságában elutasított Trócsányi Lászlónak kínáltak fel.

A hétfőn hivatalba lépett új bukaresti kormány két - egy férfi és egy női - jelöltet nevezett meg, Adina Valeant és Siegfried Muresant, miután az EP-ben a magyar és a francia mellett az első román választottat is elutasították. A szóvivő elmondta, hogy mindkét jelölt formális interjún vett részt a nap folyamán, és mindketten „jól teljesítettek”. A megválasztott elnök nemi kiegyensúlyozottságra törekedett a csapatában, és szakértők szerint ez feltehetőleg fontos szerepet játszott a döntésében, különösképp az után, hogy az EP szociáldemokrata frakciója közölte: kizárólag a női jelöltet támogatnák.

Az 51 éves Adina Valean tapasztalt politikusnak számít, jelenleg az ipari és energiaügyi EP-bizottságot vezeti.

Így már megkezdődhetne az európai parlamenti jóváhagyási folyamat, a helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy von der Leyen szerdán hivatalos felkérést küldött a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjének, azt kérve, hogy nevezzen meg jelöltet, ugyanis ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem lesz tartható. A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.








EZT OLVASTA MÁR?

X