Madrid rendőrök és csendőrök ezreit irányította Katalóniába


-A A+

Megerősítik a biztonságot Katalóniában a négy nap múlva esedékes parlamenti választások zavartalan lebonyolítása érdekében, ezért a belügyminisztérium szerdán megkezdte a rendfenntartók átcsoportosítását az ország más területeiről.

Az El País című napilap szerint a spanyol csendőrség és rendőrség jelenlétét összesen 4500 fővel növelik meg az autonóm közösségben. A katalán rendőrséggel közösen már szombattól felügyelik a vasárnapi szavazásra kijelölt 2700 szavazóhelyiséget.

A hatóságok tartanak az esetleges rendbontásoktól, mert Katalóniában három hete folyamatosak a tüntetések, és a hétvégére is megmozdulások várhatók. Szombat délután, a hivatalosan elmélkedés napjának nevezett kampánycsend idejére a Demokrácia Cunami nevű, internetes közösségi oldalakon mozgósító katalán függetlenségi csoport hívja utcára az embereket. Mint fogalmaztak, ezen a napon az államot akarják elmélkedésre késztetni, valamint emlékeztetni arra, hogy nem korlátozhatja a véleményszabadságot, sem a szabad gyülekezés és a tüntetés jogát.

Katalóniában azután kezdődtek a demonstrációk, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság október 14-én kilenc katalán függetlenségi politikust ítélt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésekre. A bíróság szerint a 2017 októberében alkotmányellenesen megrendezett népszavazással, majd a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásával zendülést követtek el, négyüket közpénz hűtlen kezelésében is bűnösnek találták. Az ítélet elleni tiltakozóakciók többször is rendbontásokkal, a tüntetők és rendőrök közötti összetűzésekkel végződtek. Egy hét alatt összesen mintegy 600-an sérültek meg, több mint 200 embert vettek őrizetbe. Barcelona városában a keletkezett kár mértéke meghaladta a 2,5 millió eurót.

A kialakult helyzetben a katalán krízis a múlt pénteken indult választási kampány fő témájává vált. A jobboldali ellenzéki pártok gyengekezűséggel vádolják a szocialista ügyvezető kormányt. A konzervatív Néppárt (PP) szerint ha a szavazás nem lesz zavartalan Katalóniában, azért Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő lesz a felelős.








EZT OLVASTA MÁR?

X