Németország és Hollandia visszafogadja a Törökországból kitoloncolt dzsihadista állampolgárait


-A A+

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy Németország és Hollandia vissza fogja fogadni azokat a dzsihadista állampolgárait, illetve családtagjaikat, akiket Törökország kitoloncol - írta a TRT World török állami hírügynökség.

Soylu a kelet-törökországi Van városban tartott felszólalásában kifejtette: mintegy öt napja egyeztet a két ország illetékes minisztereivel, akik konstruktív hozzáállást tanúsítottak az ügyhöz, és kedd este meg is erősítették azt. Soylu kiemelte: a többi országtól is ugyanezt az együttműködő hozzáállást várja. „Amennyiben együttesen harcolunk a terrorizmus ellen, akkor mindenki fel fogja vállalni a terroristáját” – fogalmazott, ismét hangoztatva, hogy „nem vagyunk mi szálloda vagy vendégház senki terroristája számára”.

Ankara hétfőn kezdte meg az Iszlám Állam terrorszervezet Törökország által fogva tartott külföldi harcosainak hazaküldését. Ismail Catakli török belügyminiszter-helyettes, a belügyi tárca szóvivője akkor úgy nyilatkozott, hogy a hétfőn visszatoloncoltak között egy német terrorista is lesz. A Milliyet török kormánypárti napilap úgy tudja, hogy a német dzsihadista kiutasítása megtörtént. Catakli hétfőn egyúttal arról is beszámolt, hogy a török hatóságok előkészítették további hét német származású dzsihadista utaztatási tervét, akiket november 14-én, csütörtökön küldenek majd haza. Jelezte: Ankara dán, ír és francia állampolgárokat is vissza akar küldeni oda, ahonnan érkeztek.

Holland terroristák hazaszállításáról a török hatóságok eddig nem szóltak.

Soylu korábban azt közölte, hogy jelenleg az Iszlám Állam mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban. A török hadsereg az október 9-én indított északkelet-szíriai offenzíva során ezenfelül elfogott 287 további dzsihadistát, valamint hozzátartozóikat és támogatóikat, akik a harcokat kihasználva szöktek meg a kurdok által felügyelt börtönökből.

Az Anadolu szerdán arról is beszámolt, hogy még mindig a Törökország és a Görögország közötti senki földjén vesztegel az az amerikai állampolgárságú, jordániai származású dzsihadista, akit Ankara hétfő reggel elsőként akart kitoloncolni Görögországba a pazarkulei határátkelőhelynél, de a görög hatóságok visszafordították. A jelentés szerint Muhammad Darwis B. az éjszakát egy autóban töltötte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden leszögezte: Ankarát nem érdekli, hogy a kitoloncolt dzsihadistákat visszafogadják-e. „Az, hogy ottmaradt-e a határon vagy sem, minket már nem nagyon foglalkoztat, mi továbbra is küldeni fogjuk őket” – szögezte le.








EZT OLVASTA MÁR?

X