Diaszpóratanács: ösztöndíjjal segítik az anyaországi felsőfokú tanulmányokat


-A A+

Új ösztöndíj-program indul a Stipendium Hungaricum program kiterjesztésével, amelynek célja, hogy a diaszpóra magyarságának többedik generációja magyarországi egyetemeken folytasson tanulmányokat – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IX. plenáris ülésén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Semjén Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a vonatkozó javaslat hamarosan a kormány elé kerül, és annak anyagi vonzatát teljes körűen biztosítani fogják.

A miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is: folyamatban van az emigrációs és diaszpóra központ kialakítása, ahol többek között a Mikes-program keretében hazahozott értékeket, levéltári anyagokat gyűjtik össze és mutatják be az érdeklődőknek. Eddig közel négyszáz ládányi könyvtári és levéltári anyag érkezett Magyarországra – jelezte.

Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy a világ minden részén van diaszpóra, akiket megillet a magyar állampolgárság, ugyanakkor vannak helyek, ahol az „adott magyar nemzetrész veszélybe kerül az adott ország összeomlása miatt." Példaként említette Venezuelát, és azt mondta: Magyarország kiáll minden diaszpóra-közössége mellett. Van egy ország, ahová, ha baj van, mindig hazajöhetnek, ez Magyarország – fogalmazott.

Hozzátette: tárgyalásokat folytatott több uniós országgal, akiknek szintén van diaszpórája Venezuelában, és összehangolták az esetleges lépéseket. A kormányfő helyettese ezres nagyságrendről beszélt, de hangsúlyozta: minden magyar, ha úgy érzi, veszélyben van, akkor Magyarország segíti a hazatérését. Közölte: mindenki el tudott helyezkedni, intenzív magyar képzést tartanak a számukra. A diploma honosítása sok esetben nem egyszerű, de az oktatási államtitkársággal szorosan együttműködnek e téren – jelezte.

A miniszterelnök-helyettes az állampolgársági adatokat firtató felvetésre elmondta: aki fel akarta venni a magyar állampolgárságot, már felvette, nagyságrendileg 1,1- 1,2 millió az az adat, amivel számoltak. Hozzátette: még körülbelül százezer ember lehet az idők folyamán, aki majd felveszi az állampolgárságot.

Kérdezték a Momentum politikusainak közelmúltbeli, romániai és szlovákiai fellépéséről is. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: arra még nem volt precedens, amit a Momentum művelt, még a legelvetemültebb SZDSZ-es korszakokban sem. Idézte a Magyar Állandó Értekezlet statútumát, miszerint az etnikai magyar pártokat kell támogatni. Az példátlan, hogy valaki átmegy Romániába, vagy Szlovákiába és ott nyíltan magyar jelöltek ellen kampányol – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök szereplése a romániai elnökválasztáson kifejezetten jó és erős – értékelte.

Potápi: a Kárpát-medencei magyarság számával egyenlő a diaszpóra

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte, hogy radikális szemléletváltás következett be a nemzetpolitikában, és a diaszpóra magyarságát illetően. Hangsúlyozta: a diaszpóra magyar szervezeteire, és a magyar közösségekre mint becsületes magyar emberekre gondolnak, akik hazájuktól sokszor több ezer kilométer távolságban képviselik a magyar nemzetet.

Egy 2,5 milliós nemzetrészről van szó, számuk nagyjából megegyezik a Kárpát-medence külhoni magyarságának számával.

Kitért arra, hogy folytatódnak a megkezdett programok, így a Kőrösi Csoma Sándor-program is, amely 47 ösztöndíjassal indult 2013-ban, de számuk a Petőfi Sándor-programmal együtt mára elérte a 225-öt. Szintén folytatódik a Mikes-program, a Rákóczi Szövetség által kezelt, de a Miniszterelnökség által finanszírozott diaszpóra-program, amelynek keretében évente ezer fiatal érkezik Magyarországra és ismerkedik meg az anyaországgal és a Kárpát-medence tájaival.








EZT OLVASTA MÁR?

X