Oroszország megkezdte az elfogott ukrán hadihajók átadását a Fekete-tengeren


-A A+

Oroszország megkezdte hétfőn a Kercsi-szorosnál tavaly novemberben történt tengeri incidens során feltartóztatott és lefoglalt három ukrán hadihajó átadását Ukrajnának.

Sajtóhírek szerint az átadás semleges vizeken történik, és több órát vesz igénybe, az ukrán félnek ugyanis át kell vizsgálnia a vízi járműveket az átvétel előtt. Az ukrán haditengerészet parancsnokságának sajtószolgálata a Facebookon annyit közölt, hogy három ukrán hajó kíséretében elindultak az átadott hadihajók az ukrán partok felé.

Olena Zerkal ukrán külügyminiszter-helyettes szintén a Facebookon azt írta, hogy a hadihajók Odesszába indulnak az átadás után. Hozzátette, hogy ezt követően, csütörtökön a külügyi tárca küldöttsége Hágába utazik, ahol sor kerül az első meghallgatásra egy választott bíróságon Ukrajna által Oroszország ellen indított perben a hadihajók és legénységük immunitásának megsértése ügyében.

Zerkal szavai szerint Ukrajna azt akarja bizonyítani, hogy az ukrán hajók haladása békés szándékú és törvényes volt 2018. november 25-én, Oroszország viszont a hajók és legénységük elleni lépéseivel megsértette a nemzetközi jog normáit. Elmondta, hogy az Arctic Sunrise-nak, a holland Greenpeace-aktivisták hajójának feltartóztatása miatt a Hollandia által Oroszország ellen indított eljárásban hozott ítéletet tekintik precedensértékűnek, amelynek során 2017-ben a választott bíróság a holland fél javára döntött, és Oroszországot kártérítés megfizetésére kötelezte.

2018. november 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított, és bebörtönözte őket. Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, és követelte az ukrán haditengerészek szabadon bocsátását, akiket Moszkva a szeptember 7-i ukrán–orosz fogolycsere keretében visszaengedett Ukrajnába azzal, hogy ellenük a jogi eljárást tovább folytatja.

Az ENSZ tengerjogi egyezményével összhangban megalakított állandó bíróság május 25-én hozott határozatában kimondta, hogy Oroszországnak haladéktalanul szabadon kell bocsátania a 24 ukrán haditengerészt, és vissza kell szolgáltatnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót.








EZT OLVASTA MÁR?

X