Több mint 50 ezren szavaztak külföldön, 17 ezernél több levélszvazatot hitelesítettek


-A A+

Pénteken 18 óráig több mint 50 500 külföldön élő román állampolgár adta le voksát az államfőválasztás második fordulójában az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben.

Ehhez a számhoz hozzáadódik még az a 17 503 külföldön élő román, aki a levélszavazás mellett döntött – tájékoztat a Központi Választási Iroda (BEC).

A diaszpórában élőket – akárcsak az első fordulóban – ezúttal is három napon át várják az urnákhoz.

Összesen 835 szavazókörzetet alakítottak ki számukra, amelyeknél a következő program szerint voksolhatnak: pénteken helyi idő szerint 12 és 21 óra között; szombaton 7 és 21 óra között; vasárnap 7 és 21 óra között. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségekben vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még voksolhatnak.

A legtöbb szavazókörzetet Spanyolországban és Olaszországban alakították ki: 143-at, illetve 142-őt. Németországban 79, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában pedig 72 szavazóhelyiség berendezését hagyta jóvá az Állandó Választási Hatóság (AEP). A Franciaországban élő román állampolgárok 50 szavazókörben voksolhatnak.

Valamennyi európai, afrikai és közép-ázsiai szavazókörzetben elkezdődött pénteken a voksolás az államfőválasztás második fordulója keretében. Romániai idő szerint 15 óráig a diaszpórában élők számára kialakított 835 szavazókörzetből 761 nyílt meg, ezeknél 24 113-an járultak az urnákhoz.

Új-Zélandon, Ausztráliában, illetve Kelet- és Délkelet-Ázsiában már lejárt az első szavazási nap, Dél-Amerikában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában pedig romániai idő szerint 17 órakor nyitottak a szavazóhelyiségek.

Befejezték a leválszavazatok regisztrációját

Az AEP bejelentette, hogy befejezte a levélben elküldött szavazatok borítékjára nyomtatott vonalkodók ellenőrzését és regisztrálását a leválszavazatokkal foglalkozó szavazókörzeteknél. A kiszabott határidőig, azaz november 21-én éjfélig 17 503 választó szavazatát tartalmazó borítékot hitelesítettek.

A levélben szavazó állampolgárok a www.votstrainatate.ro honlapon ellenőrizhezik, hogy borítékjuk megérkezett-e idejében. E-mailben értesítettek minden választót, akinek a voksát tartalmazó borítékot regisztrálták.

Az AEP közölte, hogy azoknak a választóknak, akiknek a szavazatát tartalmazó boríték nem érkezett meg idejében ahhoz, hogy regisztrálni tudják, értesítést küldtek e-mailben, hogy a hétvégén a hozzájuk legközelebb eső szavazókörzetben voksolhatnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X