Tombol a terror: késelés volt Hágában is


-A A+

Elmenekült az a férfi, aki péntek este három fiatalt sebesített meg késsel a hollandiai Hága belvárosának leglátogatottabb bevásárlóutcájában – közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi sajtó. Az NOS holland közszolgálati televízió szerint egyelőre nem sejtenek terrorista motívumot a támadás mögött.

A rendőrség Twitter-üzenetében arról számolt be, hogy a mentőszolgálatok a helyszínre érkeztek, és megkezdték a sebesültek ellátását. A karácsonyi szezon nyitányának számító bevásárlónap miatt zsúfolt utcát és környékét lezárták.  A rendőrség közleménye szerint a sebesülteket rövid kórházi kezelést követően hazaengedték.

„Jelenleg a gyanúsítottat keressük, de eddig még senkit sem vettek őrizetbe” – közölte Marije Kuiper rendőrségi szóvivő. Mint mondta, egyelőre nincs személyleírásuk az elkövetőről, ugyanakkor pedig hangsúlyozta: téves volt a korábbi rendőrségi közlés, miszerint egy 40-es éveiben járó észak-afrikai származású férfit keresnének.

Az első bejelentések még arról szóltak, hogy egy 45-50 éves férfit keresnek, aki kendőt és szürke tréningruhát visel. A helyi sajtó információi szerint a feltehetően észak-afrikai származású férfi nem célzottan támadt, hanem véletlenszerűen sebesítette meg a közelében tartózkodó járókelőket.

Marije Kuiper rendőrségi szóvivő közlése szerint még nem tisztázott, hogy a késelés terrortámadásnak minősül-e.








EZT OLVASTA MÁR?

X