Elvonultak a milicisták a bagdadi amerikai nagykövetségtől
Az amerikai erők iraki légicsapásai ellen tiltakozó összes milicista elvonult szerda délután az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségének épületétől – tudatta az iraki haderő.
A tiltakozók többsége már pár órával korábban eljött az épülettől, és egy közeli szállodánál vert tábort. A tüntetők egy csoportja viszont kitartott, azt hangoztatva, hogy nem tágítanak, amíg az amerikai katonákat ki nem utasítják Irakból. Néhány órával korábban az iraki és amerikai erők könnygázt vetettek be az épületnél a tüntetők feloszlatására. Távozásra szólította fel a tiltakozókat az iraki külügyminiszter és az egyik, Irán támogatását élvező síita milícia is.
„A tüntetők üzenete célba ért, és most szükségszerű, hogy biztonságosan távozzanak” – írta a Twitteren Mohamed al-Hakim, az iraki diplomácia vezetője. Előző nap Ádil Abdel-Mahdi iraki kormányfő is távozásra szólította fel a tiltakozókat, és a legszigorúbb büntetéssel fenyegette meg azokat, akik külföldi nagykövetségekre támadnak.
A tüntetők szerdán ennek ellenére felgyújtották az amerikai nagykövetség külső homlokzatát. Az iraki hadsereg szerda este arról számolt be, hogy minden tiltakozó elvonult, lebontották sátraikat, és a terület egészét immár biztosítják a iraki hatóságok.
Amerikai légicsapás ellen tiltakoztak
A tiltakozások amiatt kezdődtek, hogy amerikai harci gépek légicsapást mértek egy síita milícia tagjaira, és 25 embert megöltek. A feldühödött tiltakozók kedden betörtek a nagykövetség komplexumának területére, ahol gyújtogattak, és kövekkel dobálták meg a nagykövetséget.
Donald Trump amerikai elnök Iránt tette felelőssé a történtekért, s azt mondta, hogy Teherán nagyon nagy árat fog ezért fizetni. Teherán azonban visszautasítja, hogy bármi köze lenne a történtekhez, és elítélte Washington irracionális válaszát.
Szerdán az iráni külügyminisztériumba kérették Svájc teheráni nagykövetét, és közölték vele, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia abszurd és alaptalan vádaskodásaival. Iránban Svájc látja el az Egyesült Államok érdekképviseletét, mert Teherán és Washington hivatalosan nem áll diplomáciai kapcsolatban egymással.
Florence Parly francia védelmi miniszter szerdán határozottan elítélte az amerikai nagykövetség elleni támadást, és Franciaország teljes szolidaritásáról biztosította Washingtont.
- 33221 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33224 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33224 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33225 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33226 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33227 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni