„Jézus is elmaradottnak tartaná Románia egyes településeit”


-A A+

Rosszul kerül ki Románia abból az összehasonlításból, amelyet Jeremy Clarkson, a BBC-n futó Top Gear népszerű autós műsor szerkesztője végzett az uniós tagországok között. A The Sunday Times-ban megjelent vezércikkében Clarkson szép országnak nevezi Romániát, de rosszindulatúan megjegyzi, vannak olyan román települések is, amelyeket Jézus is elmaradottnak tartott volna.

A műsorvezető egy állatkerthez hasonlítja Európát, amelyben egymás mellett megtalálható a krokodil és a kecske is. Szerinte ugyanígy Románia és Bulgária is bebocsátást kapott az Európai Unióba, de szembeszökő a lemaradásuk a nyugati tagállamokkal szemben.

„Nehezen fognak beilleszkedni. A nyugatiak nevetségének tárgya lesznek, amikor egy lúddal és pár szál tűzifával próbálnak majd fizetni a boltban” – ironizál Clarkson.

Az angol tévés „célba veszi” a lusta spanyolokat, franciákat és olaszokat is, vitriolos tolla elől csak Angila, Németország, Hollandia és Dánia menekül meg.

Jeremy Clarkson 2010-ben Romániában készítette a Top Gear című műsor egyik részét, a műsorvezető és két társa áradozva száguldott végig a transfogarasi úton.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X