FRISSÍTVE - Lezuhant egy ukrán repülőgép Iránban, 177 személlyel a fedélzetén – mindenki meghalt


-A A+

FRISSÍTVE: Az iráni állami televízió közölte, hogy mindenki meghalt a Teherán mellett szerdán reggel lezuhant ukrán repülőgép fedélzetén. Nincs hír arról, hogy a történteknek bármi közük lehetne a feszült iráni-amerikai viszonyhoz. 

A félhivatalos hírügynökség Twitter-felületén közölte a hírt, hogy az Ukraine International Airlines repülőgépe nem sokkal a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után, műszaki problémák következtében lezuhant, fedélzetén 180 utassal és a gép személyzetével.

Az iráni média közlései szerint a Boeing 737-800-as gép az iráni főváros délnyugati elővárosa, Parand közelében csapódott a földbe. „A gép kigyulladt, de mentőket küldtünk a helyszínre … és talán meg tudunk menteni néhány utast” – mondta az állami televíziónak Pirhuszein Kulivand, az iráni mentőszolgálatok vezetője. Az iráni polgári légiközlekedési hatóság egyik szóvivője a médiajelentésekkel szemben 170 utasról beszélt a televízióban.

A légijáratokat követő Flightradar szolgáltatás adatai alapján az ukrán fővárosba induló, 752-es számú járatnak a menetrend szerint hajnali 5 óra 15 perckor kellett volna felszállnia Teheránból, a járat indítása azonban majdnem egy órát késett, és a gép 6:12-kor emelkedett a magasba. 

A hírt a Reuters is közölte. A jelentések nem tesznek említést arról, hogy a történteknek bármi közük lehetne a feszült iráni-amerikai viszonyhoz, amely azután  vált különösen forróvá, hogy pénteken a szomszédos Irakban az Egyesült Államok dróntámadásban megölte az iráni Forradalmi Gárda különleges egységeinek vezetőjét, amire válaszul szerdán két iraki amerikai katonai bázist is iráni rakétatámadás ért.

Az iráni légvédelem lőtte le, tévedésből, Teherán mellett szerda reggel az ukrán gépet – jelentette az UNIAN kijevi hírügynökség az Al Hadath jordániai hetilap értesülését idézve; más források ezt nem erősítették meg. Az ammáni újság internetes felületén megjelent hírében nem hivatkozik semmilyen forrásra, és nem közöl részleteket sem. Ukrajna iráni nagykövetsége ugyanakkor közölte szerda reggel, hogy a katasztrófát nem terrortámadás, hanem hajtóműhiba okozta.

FRISSÍTÉS: Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) pontosította reggel, hogy a gépen 168 utas és 9 fős személyzet volt. A katasztrófa miatt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő utasítására az RNBO operatív törzset hozott létre, amelynek tagja a többi között a kormányfő, a külügyminiszter, a védelmi és a belügyi tárca vezetője.

Az iráni légiforgalmi irányítás szóvivője közölte, hogy baleseti vizsgálóbizottság van a helyszínen a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására, valamint katasztrófamentők. A mentők egyik tisztségviselője megerősítette, hogy a gépen tartózkodók közül senki nem élte túl a katasztrófát.

Az IRIB teheráni tévéállomás híradása szerint Teherán közelében már megtalálták a lezuhant gép egyik feketedobozát, és átadták az illetékes hatóságoknak. Az AP hírügynökség tudósítója is eljutott a helyszínre, és látta, hogy a gép mezőgazdasági területen zuhant le. Darabjai nagy területen szóródtak szét, és köztük láthatók voltak a holttestek.

Az ukrán elnöki hivatal szerda reggeli tájékoztatása szerint Volodimir Zelenszkij államfő azonnal megszakította ománi látogatását, és hazarepül Kijevbe. Zelenszkij közleményben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Közölte, hogy a katasztrófa helyszínén tartózkodik a teheráni ukrán konzul.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X