Boris Johnson szerint Szulejmáni brit katonák haláláért is felelős volt


-A A+

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Kászim Szulejmáni iráni tábornok brit katonák haláláért is felelős volt.

Johnson a londoni alsóházban, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerdai órájában kijelentette: az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnoka - aki a múlt héten vesztette életét Irakban egy amerikai légicsapásban - terroristákat látott el olyan robbanószerkezetekkel, amelyek brit katonák életét oltották ki, vagy súlyos sérüléseket okozott nekik. "Ennek az embernek a kezéhez brit katonák vére tapadt" - fogalmazott a brit kormányfő. Hozzátette: Szulejmáni fegyverezte fel a Hezbollah-t olyan rakétákkal, amelyeket a libanoni síita fegyveres szervezetet ártatlan civilek ellen vetett be, és ő látta el rakétákkal a Teherán által támogatott jemeni húszi lázadókat, akik szintén ártatlan civileket vettek célba ezekkel a fegyverekkel.

Szulejmáni mindemellett hozzájárult Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének, "a világ egyik legbrutálisabb rezsimjének" fenntartásához is - mondta Johnson.

A brit kormányfő már az iráni tábornok megölése után kiadott első nyilatkozatában is alig burkoltan támogatta az amerikai akciót. A Downing Street által vasárnap éjjel ismertetett közleményben Boris Johnson úgy fogalmazott: Kászim Szulejmáninak vezető szerepe volt olyan cselekményekben, amelyek több ezer ártatlan civil, illetve nyugati katona halálát okozták, ezért brit kormány "nem fog siránkozni" Szulejmáni halála felett.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn kérdésére, hogy vannak-e olyan bizonyítékok, amelyek szerint az iráni tábornok elleni amerikai akció nem volt törvénysértő, a konzervatív párti miniszterelnök a szerdai alsóházi vitában úgy fogalmazott: nem London feladata megítélni Szulejmáni megölésének "szigorú értelemben vett" törvényességét, annál is kevésbé, mivel nem brit műveletről volt szó.

Egybehangzó londoni sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok nem értesítette előre a brit kormányt az iráni tábornok elleni légicsapásról. Boris Johnson kijelentette ugyanakkor: "a legtöbb észszerűen gondolkodó ember" egyetérthet abban, hogy az Egyesült Államoknak jogában áll megvédeni támaszpontjait és katonáit.

Az amerikai fegyveres erők iraki támaszpontja ellen szerdára virradóra végrehajtott iráni rakétatámadásról szólva a brit miniszterelnök kijelentette: London tudomása szerint sem brit, sem amerikai áldozata és sérültje nem volt az akciónak. Johnson felszólította Iránt arra, hogy ne hajtson végre több ilyen felelőtlen és veszélyes támadást, és törekedjék a feszültség enyhítésére. Megerősítette, hogy a brit királyi haditengerészet két hajója, a Defender romboló és a Montrose fregatt fokozott készültségben járőrözik a térségben a hajózás védelme érdekében.








EZT OLVASTA MÁR?

X