Fidesz: elfogadhatatlan a Tavares-jelentés


-A A+

A fideszes EP-delegáció „elfogadhatatlan”-nak nevezte a Tavares-jelentést, ami bizonyos feltételekkel az Uniós Alapszerződés 7.1. cikkelyének életbe léptetését javasolja, és gyakorlatilag visszavonatná a magyar kormánnyal a negyedik alkotmánymódosítást.

Gál Kinga, a magyar néppárti EP-delegáció tagja szerint az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága által készített szokatlanul terjedelmes - 31 oldalas – dokumentumban „nem helytálló megállapítások, illetve csúsztatások tömkelege található”. Gál arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelentéstevő lényegében azt követeli, a magyar kormányoldal vonjon vissza mindent, ami Magyarországon az alkotmányosság tekintetétben 2010 óta történt.

A szóban forgó hetes cikk egyes pontja egy monitoringeljárás megindítását jelentené, ha fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az uniós alapértékeket. Ebben az esetben az uniós országokból álló tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, ajánlásokat tehet, majd folyamatosan ellenőrzi, hogy az adott országban megszűnnek-e azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett. A 7.1-es pont a szavazatmegvonást nem teszi lehetővé. Az eljárás beindításához négyötödös többség kell az EP-ben, erre pedig – ahogy arról korábban már írtuk – nagyon-nagyon kicsi az esély.

A Tavares-jelentés egyébként is csak tervezet, kritikai éle a bizottsági- majd a plenáris szavazásig valószínűleg tompulni fog, mert jelenlegi formájában a Fidesszel való viszonyát nemrég rendező, és az EP legnagyobb frakcióját alkotó Európai Néppárt egészen biztos nem fogja elfogadni.








EZT OLVASTA MÁR?

X