A néppárt elnöke február elején teszi közzé a Fidesszel kapcsolatos értékelését
Az Európai Néppárt (EPP) elnöke bejelentette hétfőn, hogy a pártcsalád február elején esedékes politikai közgyűlésén teszi közzé a Fidesz magyar kormánypárt tevékenységének vizsgálatára létrehozott háromfős testület jelentésével kapcsolatos értékelését.
Donald Tusk a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testülettel tartott találkozóját követően a Twitter közösségi portálon azt írta, az általuk készített jelentés értékelését azt követően kutatja be az EPP (február 3-4-i brüsszeli) tanácskozásán, hogy tanácskozott a pártcsalád vezetőivel.
Az EPP politikai közgyűlése tavaly március 20-án a néppárt elnökségének és a Fidesznek a megegyezése alapján határozott a Fidesz tagságának felfüggesztéséről a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt.
Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.
I have just ended my meeting with the Evaluation Committee (Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel and Hans-Gert Pöttering) on Fidesz and I will present my assessment of the report after my consultations with party leaders at the upcoming EPP Political Assembly. pic.twitter.com/Ne2nFcL6AM
— Donald Tusk (@donaldtuskEPP) 2020. január 20.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a 2019. márciusi ülést követő nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig.
Azt közölte: a Fidesz is felállította a maga "három bölcs emberének bizottságát" - amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és tőlük várja majd azt a jelentést, amelyet letesznek a Fidesz asztalára az európai parlamenti választás után arról: hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie a Fidesznek.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni