FRISSÍTVE – Már több mint félszáz áldozata van a koronavírusnak


-A A+

FRISSÍTVE: Kínában vasárnapra 56-ra emelkedett a tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak a száma, összesen 1975 fertőzéses esetet jegyeznek – jelentették be az ottani egészségügyi hatóságok. Eközben Kanadában is bejelentették az első fertőzésgyanús esetet.

A megbetegedettek közül a legújabb mérleg szerint 324 ember állapota válságos. További 2684 fertőzésgyanús esetet is regisztráltak a kínai hatóságok.

Szombaton még 41 ember haláláról és 1372 fertőzésről szóltak a hírek a távol-keleti országból. Sanghajból vasárnap jelentették az első halálesetet: nem élte túl a fertőzést egy 88 éves férfi, akinek korábban már voltak komoly egészségi problémái. E kínai nagyvárosban a helyi hatóságok negyven fertőzéses esetről tudnak.

Evakuálják az amerikai állampolgárokat

Az amerikai külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy az Egyesült Államok evakuálni készül konzulátusának személyzetét és más amerikai állampolgárokat a tüdőgyulladást okozó járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból – jelentette be az amerikai külügyminisztérium szombaton.

Ennek érdekében kedden a távozó amerikaiak rendelkezésére bocsát egy Vuhanból közvetlenül San Franciscóba tartó repülőgépet – áll a közleményben.

A bejelentés szerint a konzulátusi személyzeten kívül a többi amerikai állampolgár csak egy részének tudnak helyet biztosítani a járaton. Elsőbbséget élveznek azok, akik fokozottan vannak kitéve a fertőzésnek.

Kanadában bejelentették az első fertőzésgyanús esetet

Az ontariói egészségügyi hatóság egyik vezető tisztségviselője egy sajtóértekezleten arról adott tájékoztatást, hogy az érintett egy ötvenes éveiben járó férfi, aki szerdán érkezett haza a kínai Vuhanból. Jelenleg a torontói Sunnybrook nevű kórházban ápolják és tartják elkülönítve.

Nem vírusosak a Moszkvában megvizsgált kínai turisták

Nem mutattak ki 2019-CoV típusú koronavírust annál nyolc a kínai turistánál, akiket Moszkvában vasárnapra virradóra szállítottak kórházba akut vírusos légúti fertőzés tüneteivel.

Az Interfax hírügynökségnek a fővárosi egészségügyi igazgatóságra hivatkozó vasárnapi jelentése szerint egy nőt A-típusú influenzával bent tartottak, a többieknek ambuláns kezelést írtak elő. A moszkvai orvosok egyébként az észak-moszkvai Art Moszkva szálloda csaknem 150 kínai vendégét vizsgálták meg. A hotelhez 10 mentőautó szállt ki.

Az orosz egészségügyi minisztérium vasárnapra virradóra közzétett tájékoztatása szerint az országban szombat este 21 óráig egyetlen koronavírus-megbetegedést sem észleltek. Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vasárnap azt tanácsolta az úton levőknek, hogy kizárólag hőkezelt élelmiszert és palackozott vizet fogyasszanak. A hatóság javasolta, hogy az emberek kerüljék el a halat és elő állatot forgalmazó piacokat, az állatkerteket és az állatok részvételével megtartott tömeges rendezvényeket.

A Roszpotrebnadzor arra hívta fel az orosz állampolgárok figyelmét, hogy utazásaik tervezésénél tájékozódjanak a járványügyi helyzetről és utazás közben viseljenek maszkot a légúti szerveik védelmében. A hatóság szerint már a betegség első tüneteinek megjelenésekor orvosi szakellátást kell kérni az öngyógyítás helyett. A Roszpotrebnadzor javasolta továbbá a kínai utazások előzetes megtervezését és Vuhan város elkerülését.








EZT OLVASTA MÁR?

X