Szinte ötvenen meghaltak a brazíliai vihar miatt


-A A+

Legalább 46 halálos áldozatot szedett a Brazília dél-keleti régióját sújtó vihar, esőzés és árvíz, és több mint 25 ezren hagyták el lakóhelyüket miatta, jelentették vasárnap a hatóságok a Reuters információi szerint.

A legtöbb haláleset Minas Gerais államban, és annak fővárosában, Belo Horizonteban történt, ahol az elmúlt 110 évben, amiről feljegyzések állnak rendelkezésre, még nem egyszer sem esett ennyit az eső 24 órán át. A helyi hatóságok vasárnap 37 halálesetről számoltak be, 17 ezer személy elhagyta a lakóhelyét, további 25 főt pedig eltűntnek nyilvánítottak.

A tengerparti Espirito Santo állam területén kilencen vesztették életüket, több mint nyolcezerre emelkedett azok száma, akiket evakuáltak vagy hajlék nélkül maradtak, és hárman eltűntek.

Az árvíz éppen egy évvel azután sújtja az országot, hogy szintén a heves esőzés miatt összeomlott egy meddőtároló gátja Minas Gerais egy másik városában, Brumadinhóban, több mint 250 ember halálát okozva.








EZT OLVASTA MÁR?

X