Megvonta Quim Torra képviselői mandátumát a katalán parlament elnöksége


-A A+

Megvonta a Quim Torra katalán elnök képviselői mandátumát a katalán parlament elnöksége hétfői ülésén Barcelonában.

A politikus képviselői megbízatásának megszűnéséről a spanyol legfelsőbb bíróság döntött még a múlt héten, mert a függetlenségpárti elnök nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a tavaszi parlamenti választásokat megelőzően, amely több alkalommal is felszólította, hogy távolíttassa el a középületekről a politikai szimbólumokat.

A választási bizottság szerint a sárga szalagok és transzparensek kihelyezésével, amelyek a 2017-ben bebörtönzött katalán függetlenségi vezetők támogatását jelképezik, megsértették a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét.

Torra helyét a parlamentben pártja, a Junts pel Catalunya (Együtt Katalóniáért) választási listáján soron következő politikus foglalhatja el. Az elnök így már nem szavazhat a katalán parlament délutáni ülésén, ahol a költségvetési tervezetről döntenek a képviselők.

Quim Torra az ülés kezdetén tiltakozásának adott hangot és kijelentette, hogy továbbra is képviselőnek, valamint elnöknek tartja magát. Az ellenzéki Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt és a konzervatív Néppárt (PP) szerint az autonóm közösség elnöke nem lehet olyan személy, aki nem parlamenti képviselő.

(Nyitókép: Quim Torra | Fotó: elpais.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X