Csak holttesteket találtak a romok alatt a török mentőcsapatok


-A A+

Már csak holttesteket találtak a romok alatt a török mentőcsapatok a pénteki délkelet-törökországi földrengés után, noha reménykedtek abban, hogy túlélőkre bukkannak. Ezzel a természeti csapás halálos áldozatainak száma 35-ről 41-re emelkedett – derült ki hétfőn a török katasztrófavédelem (AFAD) hivatalos Twitter-fiókján megosztott bejegyzéséből.

Az AFAD beszámolt arról, hogy az élve kimentettek száma az előző nap óta változatlanul 45 maradt. Az AFAD vezetője, Mehmet Güllüoglu szintén hivatalos Twitter-fiókján azt közölte, hogy az ismereteik szerinti utolsó holttestet is megtalálták, ugyanakkor a romok átvizsgálása még folytatódik.

Az első nagyobb rengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor rázta meg Délkelet-Törökországot. A földmozgás epicentruma az Elazig tartománybeli Sivrice település közelében, 6,75 kilométeres mélységben volt. Az eset után 1607 sérült jelentkezett kórházi ellátásra. Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter, a három napja Elazigban tartózkodó tárcavezetők hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 86 sérültet ápolnak továbbra is a kórházakban, 18-at közülük intenzív osztályon, de egyikük sincs életveszélyben.

Aftermath of the 6.8-magnitude quake in eastern Turkey

ELAZIG, TURKEY - JANUARY 27: Search and rescue efforts and demolition works continue in Sursuru neighborhood after 6.8-magnitude earthquake jolted eastern Turkish province of Elazig, on January 27, 2020. The 6.8-magnitude quake shook Turkey's eastern Elazig province late Friday. Tremors were also felt in neighboring countries including Syria and Georgia. ( Sercan Küçükşahin - Anadolu Agency )

 

Murat Kurum környezeti és városfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy a kárfelmérésen 500 emberből álló csapat dolgozik. Hozzátette: az összesítés legkésőbb 10 napon belül minden olyan tartományban lezárul, amelyet a földrengés érintett. Kurum azt is közölte, hogy Elazig, valamint a szomszédos Malatya és Diyarbakir tartományokban eddig már összesen 213 összeomlott épületet számoltak össze, további 1602 ház pedig súlyosan megrongálódott. A tárcavezető bejelentette: Elazigban megkezdték azoknak a házaknak a bontását, amelyeket sürgősen el kell távolítani a helyükről, emellett pedig a tartományban legkésőbb áprilisban hozzálátnak 2000 társasház építéséhez.

Süleyman Soylu belügyminiszter elmondta: egyelőre 45 olyan menedékhelyet alakítottak ki az otthontalanná váltak számára – köztük sportcsarnokokat, iskolákat, diákkollégiumokat, konferenciatermeket, mecseteket –, ahol biztosítani tudják ez ellátásukat. Soylu jelezte, hogy 15 napon belül elkészülnek két, egyenként 1000 konténerből álló átmeneti szállásközpont létrehozásával. A belügyminiszter arról is beszélt, hogy az állam anyagilag támogatja a károsultakat, a legnagyobb összeggel, 30 ezer lírával (mintegy 21 600 lejnek felel meg – szerk. megj.) azokat, akiknek a házában komoly károk keletkeztek és ezért le kell rombolni.

A katasztrófavédelem hétfőn arról számolt be, hogy összesen több mint 24 ezer sátrat, 26 ezer 500 ágyat, 63 ezer takarót és csaknem 4 ezer hősugárzót szállítottak a térségbe, ezen felül pedig idáig közel 34 ezer adag melegételt osztottak szét. Az Anadolu török állami hírügynökség hétfői információi szerint a hatóságok eddig nagyjából 15 ezer embert helyeztek el az ideiglenes menedékhelyeken, ahol biztosított a napi háromszori étkezés. Mindemellett sokan sátrakban vészelik át a hideg éjszakákat, nekik a meleg ételen túl hősugárzó is a rendelkezésükre áll.

Az AFAD arra is rámutatott, hogy a mentési munkálatokban legkevesebb 4000 ember, több mint 20 mentőkutya, majdnem 600 szárazföldi és öt légi jármű vett részt. A katasztrófavédelem mérőműszerei péntek este óta 1008 utórengést rögzítettek, 21 közülük 4-es fokozat fölötti volt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Elazigban tartózkodott, és azt mondta, hogy országának nincs szüksége segítségre a természeti csapást követően. Törökországban gyakoriak a mérsékelt és közepes erősségű földmozgások, mindazonáltal nagyobb időközönként erős vagy akár pusztító földrengések is előfordulnak. Elazig és Malatya tartomány nagyrészt hegyvidéken fekszik, kétezer métereset meghaladó csúcsok vannak a ritkán lakott térségben. A péntek esti rengés epicentrumának közvetlen környezetében főként kisebb, nehezen megközelíthető falvak találhatók. Az egyetlen város, amelyet a természeti csapás sújtott, maga Elazig, néhány százezres lakossága ellenére törökországi viszonylatban meglehetősen kicsinek számít. A kis-ázsiai országban a magasabban fekvő apró falvakban télen a zord időjárás miatt szinte senki nem tartózkodik, lakosaik a hidegebb hónapokat az alacsonyabban található községekben, városokban töltik.

Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnap este a CNN Türk hírtelevíziónak adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy a legnépesebb török metropoliszban, a 16 milliós Isztambulban, amely az észak-anatóliai törésvonalon fekszik, 7,5-ös fokozatú földrengésre készülnek. Kiemelte: nagyon komolyan dolgoznak a várt, és esetlegesen 7,5-ös fokozatú földrengés utáni forgatókönyvön.








EZT OLVASTA MÁR?

X