Káoszba fulladt az első demokrata előválasztás az Egyesült Államokban


-A A+

Romániai idő szerint kedd éjszaka tartották az Egyesült Államokban a Demokrata Párt előválasztását megnyitó iowai kaukuszt, azonban órákkal a szavazás kezdete után sem jöttek hivatalos eredmények, az elnökjelöltek sem értik, mi történhetett.

Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta hétfő este, hogy a Demokrata Párt késlekedik a jelölőgyűlések eredményeinek közzétételével. A CNN hírtelevízió műsorvezetői feltették a kérdést: vajon mi lehet az oka a késlekedésnek, a Fox televízió pedig gyanakvással kommentálta a késedelmet.

A jelölőgyűlések voksolásai után mintegy három órával a Demokrata Párt iowai szervezete közleményt adott ki, amelyben azzal magyarázta a késedelmet, hogy "alaposan ellenőrzik" az eredményeket.

Közben az egyes választókörzetek részeredményei megjelentek az amerikai sajtóban. Ezek Pete Buttigieg, az indianai South Bend volt polgármesterének előretöréséről számoltak be. Így például Marshalltownban - ahol 2016-ban Bernie Sanders vermonti szenátor aratott győzelmet - Buttigieg nyert 55 százalékkal, a második Bernie Sanders lett a szavazatok 45 százalékával, a harmadik helyen Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végzett a voksok 29 százalékával.

Dubuque városkában is Buttigieg nyert: a részeredmények 42 százalékos győzelméről számoltak be. A második helyen ott is Sanders, harmadikként pedig Warren "futott be". Sajtóhírek szerint Buttigieg rendkívül népszerű volt a főváros, Des Moines egyes választókörzeteiben is.

Az eredményekre várakozva Amy Klobuchar minnesotai szenátor "erős eredményekről" beszélt hívei előtt, Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke pedig elemzők szerint szinte győzelmi jelentéssel felérő beszédet mondott. Éjjel Buttigieg kampányának vezetője "komoly aggodalmát" fejezte ki az eredmények elmaradása miatt, Joe Biden kampánycsapata pedig levélben kért "információkat és teljes körű magyarázatot" a történtekre.

A CNN műsorvezetője arról beszélt: nem akarja azt sugalmazni, hogy elcsalják az eredményt, de mindenképpen furcsa a késlekedés. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Iowa 99 megyéjében hétfőn este sem voksoltak sokkal többen, mint 2016-ban, továbbá a hétfői voksolás abban az értelemben még nem végeredmény, hogy az iowai pártkonvenció dönt majd a küldöttek személyéről.








EZT OLVASTA MÁR?

X