Impeachment: a végszavazás előtt a demokrata párti politikusok Trumpot bírálták


-A A+

Élesen bírálta Donald Trumpot több demokrata párti politikus is az amerikai elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásának szerda délutáni végszavazása előtt.

A szenátusban szerda délelőtt a Trump elleni vádat képviselő demokrata párti impeachment-menedzserek és szenátorok fejtették ki véleményüket az eljárásáról és magáról az elnökről is. Zoe Lofgren, az impeachment-menedzserek egyike sajnálatát fejezte ki, hogy a tárgyalás során a politikusok inkább saját beszédeikre voltak kíváncsiak, mintsem új tanúkra és dokumentumokra. Ezzel arra utalt, hogy a republikánus többségű szenátus korábban leszavazta a demokraták új tanúk beidézésére és mintegy 25 ezernyi új dokumentum megtekintésére tett javaslatát. Jeff Merkley, oregoni demokrata párti szenátor úgy vélekedett, hogy Trump "támadást intézett" az alkotmány ellen, és ez szerinte "rosszabb, mint a Watergate-botrány volt". A Richard Nixon elnök bukását eredményező Watergate-botrányra utalva Merkley úgy fogalmazott: "A Watergate arról szólt, hogy lehallgatás céljából betörtek a Demokrata Párt országos bizottságához. Igen, ez egyértelműen rossz és helytelen volt. De nem folyamodtak külföldi beavatkozáshoz egy választás integritásának erodálása érdekében."

John Cornyin texasi republikánus szenátor hangsúlyozta, reméli, hogy a demokraták elfogadják a szerda délután kezdődő végszavazás eredményét.

 A helyi idő szerint szerdán tartott végszavazáson a szenátorok arról voksolnak, hogy felmentik-e Donald Trumpot az ellene felhozott két vádpont - a hatalommal való visszaélés és a kongresszus akadályozása - alól.

 Elemzők szerint szinte bizonyosra vehető Trump felmentése. A szenátusban a republikánusoknak többségük van, és legalább négy republikánus szenátornak kellene együtt voksolnia a demokratákkal ahhoz, hogy bűnösnek nyilvánítsák az amerikai elnököt.

Ám még az a két mérsékeltnek számító republikánus politikus - Susan Collins és Lisa Murkowski - is bejelentette, hogy a felmentésre fog voksolni, akikre a demokraták számítottak a szavazásnál. Susan Collins, Maine állam szenátora bejelentette: vannak ugyan fenntartásai az elnök "helytelen viselkedése" miatt, de ez nem elégséges az elnök elítéléséhez. Szerinte a képviselőház által megfogalmazott vádak nem elegendőek az impeachment-eljáráshoz. Hasonlóan nyilatkozott még hétfőn Lisa Murkowski alaszkai szenátor is. "Egyszerűen nem szavazhatok az elnök megbüntetésére" - mondta. Lamar Alexander, Tennessee republikánus szenátora szintén úgy vélekedett, hogy önmagában nem von maga után alkotmányos felmentési eljárást a tény, hogy Donald Trump felvetette Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy ki kellene vizsgáltatnia a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit. 

A republikánusok közül várhatóan csak Mitt Romney, Utah szenátora voksol együtt a demokratákkal.

Jerrold Nadler, az impeachment-menedzserek egyike, és egyben a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke egy televíziós interjúban szerdán közölte: fontolgatják, hogy büntetés terhe mellett beidézik John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadót, aki megjelenésre váró könyvében állítólagosan új részleteket tár fel Trump és Zelenszkij beszélgetéséről, illetve Trump Ukrajnával kapcsolatos lépéseiről.








EZT OLVASTA MÁR?

X