Utasszállítók „fedezékében” támad szíriai célpontokat az izraeli légierő?


-A A+

Egy polgári utasszállító repülőgép veszélyeztetésével vádolta meg az izraeli légierőt pénteken kiadott közleményében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint csütörtökre virradóra négy izraeli F-16-os vadászgép éppen akkor támadta nyolc rakétával Damaszkusz elővárosait a nemzetközi légtérből, amikor leszálláshoz készült egy Teheránból érkező Airbus A320-as utasszállító gép, fedélzetén 172 emberrel. A orosz tábornok közölte, hogy a repülőgép „csaknem a halálos légvédelmi és rakétatűz zónájába került”, emiatt a legközelebbi tartalék-repülőtérre, a Hmejmím orosz katonai bázisra kellett irányítani.

Konasenkov közleményében bírálta az izraeli vezérkart, és kijelentette: „az izraeli légierő jellemző vonásává válik”, hogy a szíriai légvédelem ellen polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek.

Az izraeli harci gépek annak ellenére jártak el így, hogy az izraeli rádiólokációs eszközök egyértelműen érzékelték a Damaszkuszba tartó utasszállító gép helyzetét - közölte a vezérőrnagy.

2018. szeptember 17-én a szíriai légvédelem lelőtt egy orosz felderítő repülőgépet. Moszkva azt állította, hogy a szíriai célpontokat támadó izraeli vadászgépek fedezékként használták fel az orosz repülőt. Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak.








EZT OLVASTA MÁR?

X