Buszokkal elszállították a szerb-magyar határon összegyűlt menekülteket
Péntekre virradóra autóbuszokkal elszállítták a szerb hatóságok azt a mintegy 300 menekültet, akik csütörtök délután letáboroztak Kelebiánál, a szerb-magyar határon, azért tüntetve, hogy a magyar hatóságok nyissák meg a határt.
Az MTI által idézett Pannon RTV információi szerint a menekülteket – köztük sok gyereket – éjjel két óra körül buszokra tették, majd rendőri kísérettel a dél-szerbiai Presevo befogadóközpontjába vitték. Az emberek nem álltak ellen, békésen szálltak fel a buszokra.
Amíg a menekültek a zárt határ közelében tartózkodtak, nem történt különösebb esemény – számolt be a hvg.hu helyszíni tudósítója. Többen a földön ültek, vártak, mások nyilatkoztak a helyszínen lévő újságíróknak, egyesek pedig – gyermekeikkel együtt – táblákat tartottak a határőrök felé, hogy engedjék át őket, mert folytatni szeretnék útjukat Nyugat-Európa felé.
A tervek szerint péntek hajnalban indultak volna el a magyar határ felé, de miután a szerb hatóságok tudomást szereztek erről, korábbra hozták az indulást. A szerb rendőrség nem hivatalos információk szerint előző éjszaka már több tucat menekültet begyűjtött, és rabszállító járművekkel a dél-szerbiai befogadóközpontba vitte őket.
Félrevezették őket?
Csütörtök este a helyszínre látogatott Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter, aki szerint magyar határ megnyitásáról készült hamisított felvételekkel és álhírekkel vezetik félre egyes csoportok a Szerbiában tartózkodó menekülteket, akik ezek hatására indulnak el hiába Magyarország felé.
Aleksandar Vulin rámutatott, az illegális bevándorlóknak a befogadóközpontokban van a helyük, ám a Közel-Keletről érkezettek a népcsoportok egymás közötti viszályai miatt nem akarnak keveredni. A miniszter szerint a menekülteknek hálásaknak kellene lenniük azért, mert Szerbia befogadja őket, és nem lenne szabad válogatniuk a felkínált szálláshelyek között.
- 33191 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33194 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33195 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33196 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni